Hanna Faber: Always love you. Whitney Houston - A hang. Kossuth Kiadó, 2023.

„Ő is úgy tekintett a zenéjére, hogy csak akkor lesz jelentős, ha kiállja az idő próbáját. Amikor a hangszerelés, a szövegek és az ének olyan időtlenül szép lesz, hogy a dalokat még ötven vagy száz év múlva is hallgatják majd. Ilyen zenét kell írni: végtelent.”

Whitney Houston az 1980-as és1990-es évek egyik legnépszerűbb énekesnője volt, aki színésznőként sem vallott szégyent. 2012-ben bekövetkezett halála emberek millióit döbbentette meg. Várható volt, hogy a tavalyi mozifilm után életét regényben is feldolgozzák. Hanna Faber német újságírónő első regényében ennek a nagyszerű énekes- és színésznőnek állít emléket, amely magyarul a Kossuth Kiadó Különleges sorsok – regényes életek sorozatában jelent meg.

A szerző nem a teljes életét dolgozta fel Whitney-nek, hanem a kezdetektől a Több mint testőr forgatásáig meséli el az énekesnő életét. Egy lírai képpel indít, amikor a hetvenes években egy templomban a fiatal Whitney hangjától teljesen elámul a közönség, pedig ő azt hiszi, hogy rosszul énekel. Ezután kezdődik igazán a történet, ahol megismerjük a vallásos családot, ahol az anya szintén énekel, és nem szeretné, ha lánya is ezt a mesterséget űzné, de kénytelen engedni. Kezdetben szigorúan fogja, a főhős pedig emiatt rendkívül becsvágyóan építi fel karrierjét. Ebben nagy segítségére van legjobb barátnője, Robyn Crawford, aki a történetben kezdetben a szeretője, majd az asszisztense és egyben legnagyobb bizalmasa lesz. Kettejük kapcsolatát gyönyörűen ábrázolja az írónő, Szinte Robynnal együtt élik át karrierje és magánélete csúcspontjait és hullámvölgyeit. Együtt örülnek az első slágerek megszületésének, mint a How will I know, vagy szomorkodnak a Soul Train-díj elvesztése miatt. Robyn pedig jó őrangyalként olykor figyelmezteti is Whitneyt az árnyoldalakra:

„Ha csak dolgozol tovább megállás nélkül, és nem hagyod, hogy a sikered beérjen és élvezd, az hosszú távon nem lesz jó. Gyorsabban ki fogsz égni, minthogy el tudnál számolni háromig, és utána megkérdeznéd magadtól, hogy miért is csinálod ezt az egészet.”

Külön érdekes jelenet, amikor az ékszerboltba felismerik és az, amikor egy újságíró interjút készít vele, ami teljesen máshogy jelenik meg, mint ahogy ő elképzelte. Ebben az interjúban pedig a szerző érdekes gondolatot adott a szájába a főhősnek:

„Az ember egy bizonyos ponton elér a csúcsra, és ha elég szerencsés, ott is marad. De még ha ez alá a szint alá is csúszik, az sem jelenti, hogy a zenéjét ne szeretné a közönség. Egyszerűen csak kevesebben hallgatják, mint korábban, de még így is sokan lesznek, akiknek az a zene sokat jelent. Számomra ez erről szól: valamit felébreszteni az emberekben a zenémmel, egy érzést, egy kapcsolatot. Nekem nem az számít, hogy ez száz vagy százezer emberrel jön-e létre.”

Kisebb bepillantást nyerünk a magánéletébe is, viszont azt nagyon felületesen. A szerző hosszan foglalkozik azzal, hogy a főhősünk epekedett Eddie Murphyért, viszont Bobby Brown-al való kapcsolatát felszínesen ábrázolja, szinte alig tudunk meg valamit kettejük viszonyáról, amikor már egyenesbe jönne a kapcsolatuk, akkor Bobby megcsalja és Whitneyt őrangyala vigasztalja meg, majd a következő jelenetben egy Bobbyval közös drogozást és egy vetélést következményeit láthatjuk, a regény kezdésénél pedig közös gyermekünk születése utáni állapotot ismerjük meg. A kötetben nagy szerepet kap a kábítószer, ami által átérezzük, hogy a főhős gyakran élt veük.

Maga a történet szép lenne, főleg ha a Robynnal való kapcsolatot nézzük, azonban nekem volt több hiányérzetem. A kötet egyik legnagyobb hibája a gyakori ugrálás az időben, egyik fejezetben 1994-ben vagyunk, a következőben megint a 80-as években. Ez egy kissé megtöri a regény élvezhetőségét.

Ugyan tisztában vagyok vele, hogy minden nagy sláger megszületésébe lehetetlen lett volna bepillantani, de az 1988-as Olimpia dalának, a One Moment In Time-nak a megszületésére és sikerére, vagy magára a felkérésre kitérhetett volna a szerző, hisz napjainkban is elég nagy szó, hogy ki énekli a nyári játékok aktuálisan megrendezendő eseményének dalát. Bár a Több mint testőr forgatásával ér véget a történet, mégis erről keveset tudunk meg, Kevin Costnert egy igaz barátként jelenik meg, de semmi több. A szerző is hangsúlyozza az utószóban, hogy a karrierje csúcsáig akarta bemutatni az énekesnő életét, jómagam olvastam volna még a Mariah Carey-vel való rivalizálásukról és a duettjükről, ahogy a pár évvel későbbi duettsorozatról is, amikor Enrique Iglesiasszal és George Michaellel énekelt egy-egy dalt.

Magát a könyvet azoknak ajánlom elsősorban, akik szerették az énekesnő dalait és filmjeit, és egy szép barátságot szeretnének megismerni Whitney és Robyn között, mert a könyvnek ez a legfőbb erénye. Remélhetőleg a későbbiekben lesz egy olyan kötet is, amely teljes egészében feldolgozza Whitney Houston életét!