Börcsök Mária: Szakadozó mítoszok. Kossuth Kiadó, 2012

 

A könyvet nevezhetnénk nagy irodalmi celebkönyvnek is. Amolyan átmenetet képez a Nyáry Krisztián által írt irodalmi szerelmeskönyvek és a Story a sztármagazin között. Igaz, ez a könyv egy időben jelenhetett meg a fent említett könyvsorozat első részével, így másolásnak nem nagyon mondhatjuk. Mondhatni szabadabb stílusban, szinte pletykalap szinten vájkál nevesebb költőink magánéletében. Szerencsére a humort sem nélkülözi. Irodalmunk 12 neves tagjának láthatunk bepillantást a magánéletébe. Ember nem gondolta volna, hogy Gertrudis meggyilkolását hogyan lehet összekapcsolni azzal, hogy Katona József reménytelenül szerelmes volt Déryné Széppataki Rózába. A szerző ezt a két tényt kiválóan összekapcsolja. De megismerhetjük a frigid Szendrey Júliát, a kétszer rosszul nősülő Jókait és az őrült Vajda Jánost. Láthatjuk azt is, hogyan ismerkedik meg Ady Csinszkával, külön érdekességként tálalja a szerző első találkozásukat, ami ki is maradt az irodalomtankönyvekből. Megismerhetjük Tanner Ilonát, aki mindenképpen költőfeleség akart lenni és csak azért kapta meg férjétől a Török Sophie becenevet, mert úgymond vezető szerepre tört a korszak irodalmi életében és egy évszázaddal korábban ugyanígy hívták a fő irodalmár feleségét. A történetek jó részét már ismerjük irodalomórákról, mégis más így elolvasni, voltaképpen diákoknak is lehetne ajánlani, hátha megszeretik az irodalmat. 

 

Sásdi Tamás