Balázsy István - Bezsenyi Tamás - Csunderlik Péter - Dékány László - Laksa Pál: Régen minden jobb volt. Korunk filmjei, zenéi, tévéműsorai. Napvilág Kiadó, 2021. 

 

Akár a mai harmincas korosztály nosztalgialexikonja is lehetne ez a kötet, annyira benne van az 1980-as és 1990-es évek audiovizuális kultúrája listákba szedve. A szerzők szerencsére nem egy dögunalmas felsorolást hoztak össze, hanem vegyítették néhol irodalmi és történelmi párosítással és sajátos humorral is. Az tárgyalt dalt / filmet / rajzfilmet / műsort pedig mi is megtekinthetjük olvasás előtt / közben / után a YouTube-on, amelyet a szöveg mellett elhelyezett QR-kód is segít. Az elején felsorolt zenei toplistákba akaratlanul is belehallgatunk és némely dalok kitörölhetetlen dallamtapadást okoznak, jómagam így jártam a Júlia nem akar a földön járni című slágerrel, ami jobban inkább az óvodáskoromra emlékeztet. Érdekes módon a 2010 utáni dalok már annyira nem hoztak lázba külföldi szinten, de a magyaroknál továbbra is volt egy-két röhögést kiváltó elemzés. A mesesorozatoknál jó volt olvasni arról, amiken felnőttem, a negatívan beállított mesék számomra inkább semlegesek voltak. A filmek elemzése viszont ütött sokszor, bár a kimaradt filmek sokszor nem is mondtak semmit, de olykor itt is lehetett olvasni egy-két jó poént. Amit itt ki lehet emelni, hogy a saját stílusukban sikerült összefoglalni egy-két mondatban például Sylvester Stallone és Jean-Claude Van Damme karrierjét. Nem szóltam a TV műsorokról, amelyek bemutatása annyira nem hozott lázba, mivel a legtöbbet nem is néztem, de egyfajta kordokumentumként a későbbiekben elő lehet venni és emlékezni rájuk, hogy volt ilyen is. A kötet egyszerre és külön listánként is kiválóan olvasható, az olvasót teljesen leköti, tömegközlekedésen illetve forgalmasabb helyen kevésbé ajánlott, mert a nevetést, olykor röhögést nagyon nehezen lehet olvasás közben visszatartani. Ajánlható főleg a 30-as, 40-es korosztálynak, akik ezeken a műsorokon, filmeken, illetve zenén nőttek fel. Egyszerre lesz szórakoztató és nosztalgikus olvasmányélmény.

 

Sásdi Tamás