Kácsor Zsolt: István király blogja. Avagy hogyan alapítottam meg Magyarországot valójában? Ómagyar szatíra. Athenaeum Kiadó, 2009.

 

A könyv alcíméből is érződik, hogy nem egy komoly kötettel van dolgunk. Szó szerint ez egy paródia, amelyet csak annak ajánlhatok, aki érti a humort. Az iskolában tanultakat követhetjük végig eme rövid könyvben, igaz mintegy 190 oldalban és lazán. Olyan lazán, hogy egy enyhe trágárság is vegyült bele. Maga a főszereplő nem is akar a magyarok királya lenn, úgy mint apja sem akart a magyarok fejedelme lenni, inkább mindketten solymászni akartak. Aztán mégis ők lettek az ország vezetői, merthogy nagyon régen az ősanya összeszűrte a levet a turulmadárral. A történet folyamán természetesen megjelenik egy eléggé idiótának beállított Imre herceg, a kényes és mindenbe belekötő Gizella, az arisztokratikusan raccsoló Koppány és Sarolt, aki a helyes utat mutatja végig férjének és fiának egyaránt. A későbbi utódok is megjelennek, akikről maga a címszereplő se gondolja, hogy egyszer majd ott ülnek, ahol most ő. Ő csak depressziós lesz a vérontástól, de mindig jókedve deríti Od, a több száz éves táltos. Burkoltabb társadalomkritika is található a műben, amit jól szimbolizál a túlmagyar kifejezés. Ajánlható bárkinek ez a mű, aki egy jót akar szórakozni a magyar történelmen. Véleményem szerint több ilyen paródiát kellene készíteni múltunk főbb eseményeiről. 

 

Sásdi Tamás