Rejtő Jenő: A szőke ciklon. Magvető Könyvkiadó, 1979.

Jim Hogan börtönben ül, egyedül Evelyn Weston látogatja, aki egy volt iskolatársának a lánya. Jim érzi a végét és végrendelkezik. Egy drágakövet, amit jogosan szerzett meg, Evelynre hagy. Erről tudomást szerez a börtönben egy másik elítélt, aki nemsokára szabadul. Mindketten a drágakő után erednek, ami egy Buddha szoborba van rejtve. Persze nem egyedül keresi egyikük sem, Gordon egy ostoba nehézfiúkból álló bandát verbuvál össze, míg a hölgyet egy szomszédja próbálja távolról segíteni, aki szerelmes bele. De nem is ő lesz folyton vele, hanem egy egyetemi tanár, aki akaratlanul a hölgy segítségére siet annak ellenére, hogy nem tud úgy tisztálkodni a történet folyamán, ahogyan ő szeretné.

Rejtő zseniális kalandregénye, amelyben az elképesztő kaland közben olvashatunk zseniális párbeszédeket, maga a szerző pedig nem kíméli a főszereplőket sem, főleg a lordot, akinek még az autója is darabokban hever a regény közepére és még jól összehozzák az urat a hölggyel, pedig igazából nem is vonzódnának ők egymáshoz, de mindig egymás mellett kötnek ki. Kalanddal és humorral bővelkedő történet, amely nem hiányozhat a Rejtőt szerető emberek polcáról!

Sásdi Tamás