Kondor Vilmos: A budapesti gengszter. Libri Kiadó, 2019.

 

A sorozat legújabb kötete voltaképpen a nulladik rész, mivel időben jóval a Budapest Noir cselekménye előtt játszódik. A helyszín nem is Budapest, hanem Amerika, azon belül is Philadelphia. Gordon itt is újságíróként dolgozik, a történet pedig a szesztilalom kellős közepén játszódik. Főhősünk azt a megbízást kapja, hogy épüljön be egy Al Caponéhoz közeli bandába és készítsen riportot. Gordon ezt meg is teszi, elég közeli kapcsolatba kerül a híres gengszterrel, még közelibb kapcsolatba egy hölggyel. Emellett hall véletlenül egy magyar szót, amit nemigen kellene meghallania és ettől minden fenekestül felfordul, ahogy lenni szokott ő se ússza meg egy-két kiadós verés nélkül…. Maga a történet egy kicsit más mint a megszokott Budapest Noir sorozat, a párbeszédek valahogy sikamlósabbak, olykor érződik rajtuk az ironikus humor. Ez azonban még élvezetesebbé teszi a regényt, amelynek a szokásos pörgős cselekménye és rendkívüli olvasmányossága adja meg a tuti receptet ahhoz, hogy ne unatkozzunk a könyv olvasása közben. Ajánlható bárkinek, aki szereti a Kondor-regényeket, illetve aki a szesztilalom Amerikájáról szeretne olvasni.  

Sásdi Tamás