Kondor Vilmos: A koronaőr második tévedése. Agave Könyvek, 2014.

A Szent Korona-trilógia második része jóval elüt az előző kötettől. A történet kicsit korábban, a magyarországi Tanácsköztársaság idején játszódik és az első részben megismert főhős édesapja meséli el fiának a történteket. Az volt az érzésem, mintha az előző kötetben kicsit több humor és akció lett volna, mintha ezekkel spórolt volna a szerző a történet írása során. Ennek ellenére így is egy olvasmányos és az érdeklődést mindvégig fenntartó történetet hozott össze. Kun Béla és társai arra készülnek, hogy a Szent Koronát értékesítsék valahol külföldön. A Wertheimer-testvérek, Miklós és Lajos azonban minden erejükkel azon vannak, hogy ezt megakadályozzák. Tevékenységükben segítségükre van több bérkocsis, Miklós felesége és persze a koronaőr, Ambrózy gróf, aki a megbízást adja. Nem hiányozhat a történetből természetesen az akadály sem egy bolsevik rendőr személyében, és persze van hoppá-élmény is. Maga a történet számomra érdekes volt, de találtam egy kisebb hibát a könyv lapjain, amely egy kicsit szemet szúrt nekem, ez a 180. oldalon található mondat:

„Azt a koronát néztem, fogtam a kezembe, amellyel Istvánt koronázták királlyá”.

Számos történelmi szakkönyv leírja, hogy Istvánnak nem a ma Szent Koronaként ismert ékszert tették a fejére 1001. január 1-én. Engel Pál a következőket írja a Beilleszkedés Európába a kezdetektől 1440-ig című könyvében:

„A Rómából kapott korona nem maradt fenn. A Szent Koronát, amelyet a hagyomány István személyéhez kapcsol, csaknem kétszáz évvel később, a XII. század felé állították össze két részből”.

A kisebb baki ellenére egy nagyon érdekfeszítő és olvasmányos könyvvel van dolgunk, amelyet ajánlok bárkinek, aki szereti a történelmi regényeket.

Sásdi Tamás