Nemere István: Az anyák éjjel sírnak. Szépirodalmi Könyvkiadó, 1984.
„… aki csak egy emberéletet ment meg, már nem élt hiába.”
Tordai Tamás egy afrikai ország kórházában tevékenykedik belgyógyászként. A hippokratészi eskühöz hűen kíván dolgozni, de a polgárháború közbeszól. Nem akar menekülni, de rákényszerül, és ebben társra lel egy nemrég megismert fotós hölgyben…
Nemere István a forró afrikai kontinensre. azon belül Bamgarába kalauzol minket kisregényében, amelynek egy ízig-vérig orvos a főhőse. A magyar doktort már az első lapokon megkedveljük, akin érződik, hogy a hivatásának él és első helyen állnak számára a betegek. Megismerkedik a gyönyörű, svájci származású Christine-nel, aki egy ásatáson fotózza a leleteket, ezáltal a szerző egy kissé belemegy az elején régészeti munka rejtelmeibe, még a C14-es vizsgálat is szóba kerül.
A front közeledtével útra kelnek, először autóval a sivatagban, majd a vízen egy csónakban. A szerző ezt annyira részletesen ábrázolja, hogy az olvasó is szinte érzi azt, hogy soha nem ér véget az út, miközben a forróság is próbára teszi hőseinket. Az utazás közben megismerjük mindkettejük múltját és gondolkodását a világról, valamint az afrikai emberek életvitelébe is bepillantást nyerünk. Tamás visszaemlékezésében szóba kerül a második világháború okozta pusztítás és 1956 emlékezete, míg Christine az emberi barbárságról a környezetpusztításról és a hatalom arroganciájáról oszt meg velünk számos mély gondolatot, ezek közül vélhetően a következő ma is aktuális:
„– Akik szegények, szeretnék megszedni magukat… Hogy ne kelljen nekik meg a gyermekeiknek nyomorogniok. Kereskednek, utazgatnak, néha lopnak is… Amint pénzhez jutnak, megéheznek a hatalomra is. Falufőnökök, prefektusok lesznek, meg politikusok… Hagyják magukat megvesztegetni, százszor és ezerszer megvesztegetni. Mikor már nagyon gazdagok, foggal-körömmel ragaszkodnak a hatalomhoz, hiszen az adja nekik a gazdagságot is… Akiknek semmi reményük sincs arra, hogy rendbe tegyék az életüket, azok szereznek egy puskát, és… – legyintett.”
Tamás és Christine Luguriba tartanak, ahol a követségen menedékre lelnének, és talán vissza tudnak jutni Európába. A történet nagy kérdése, hogy vajon sikerül-e nekik?
A szerző a mindössze 224 oldalas cselekményt olvasmányosan írta meg, amelyben folyamatosan fokozza az izgalmakat, ezáltal szinte letehetetlenné téve a könyvet. Több mint negyven éve íródott, de számos megállapítása napjainkra is érvényes. Bátran ajánlható azoknak, akik egy izgalmas és elgondolkodtató olvasmányra vágynak!
Sásdi Tamás
