Rejtő Jenő: Az elveszett cirkáló. Szukits Könyvkiadó. 

 

Egy pireuszi kocsmában kezdődött minden. Mindenki kapott egy érdekes elnevezést, aztán a Kölyök nevet viselő egyénről kiderült, hogy az eltűnt bátyját keresi. Rozsdás, Bunkó, a Főorvos és Piszkos Fred alapítottak is egy részvénytársaságot, hogy a bajba jutottat kiszabadítsák.  A közlekedési eszköz még hiányzott, így Fred ellopott egy nagyon modern típust és azzal nekivágtak az útnak. Útközben még névlegesen egy túszfélét is szereztek egy herceg és egy katona személyében, de mégsem voltak azok. Aztán egy szigetre tévedtek, ahol megtalálták a Kölyök testvérét. Vagy mégsem? És még a Kölyökről is kiderül, hogy nem az, akinek kiadja magát, miközben hőseink egy konfliktus kellős közepébe csöppennek…

Rejtő ezen regénye a jobbak közé tartozik, már az elején elkezdi a humorfaktort és azt adagolja is kellőképpen a történet során. A humor mellett a könnyen megkedvelhető hőseinkkel egy nagyon izgalmas kalandba csöppenünk, ahol szinte érezhető a nemzetközi konfliktus. Ez a történet szerencsére egy síkon játszódik és nagyon jól követhető, szinte nem is fullad unalomba végig. Szokásos módon nem kíméli a szereplőket, van akit a tenger által ót ki, van akit a csatában. Emellett bemutatja, hogyan működik egy jól összeszokott csapat, akik még emberségből is mutatnak példát, de persze a másik oldalon ott van az ördögien gonosz Snyder parancsnok, aki meg is kapja a magáét a végén. Ez a kötet ajánlható bárkinek, aki szereti Rejtő történeteit és egy izgalmas, humoros kalandregénnyel szeretne kikapcsolódni!

Sásdi Tamás