Lévai Balázs: Lovasi. Idáig tudom a történetet. Libri Kiadó, 2014.

 

A magyar könnyűzene egyik ikonikus hangjáról szól ez a könyv. Sokkal több egy zenész karriertörténeténél, voltaképpen megismerhetjük magát az embert: gyermekkorát, gondolkodását és persze a zenével töltött éveket. Szerencsére nem egy dögunalmas leírást kapunk, hanem egy olyan életrajzot, ami tele van jobbnál jobb sztorikkal. Gyermekkoráról megtudhatjuk például, hogy Pécs környékén az ánizsos húsleves volt a menő és nagyon megszerette az indiánok történetét. Emellett ő volt általános iskola alsó tagozatában a vezérbika, mindenkit megvert. Felnőttként egy nagyon szerény ember lett belőle, aki a Kispál beindulása után is ugyanaz az ember maradt. Megismerhetjük családját és annak szétesését is, sőt a gyermekeiről is beszél. Zenei munkásságáról főleg a nagyobb koncertekről kapunk beszámolót, de néhány dal hátterébe is bepillanthatunk, olykor mi olvasók is kedvet kaphatunk azok meghallgatásához. Személyes élmény, hogy a könyv olvasása közben a Szőkített nő című dal egyszerűen nem akart kimenni a fejemből. Olvashatunk még a Kispál széteséséről és a Kiscsillag megszületéséről is, és a mai társadalom helyzetéről is elmondja a véleményét. Ez a könyv ajánlható bárkinek, aki a magyar könnyűzene ikonikus alakjairól szeret olvasni!

Sásdi Tamás