Steve Berry: Nagy Károly nyomában. Ulpius-ház, 2011.

 

Cotton apja eltűnt 38 évvel ezelőtt egy titokzatos tengeralattjárón és az idő elteltével szeretné tudni, hogy mi történt valójában. Mivel már nyugdíjban van, megkéri volt kollegnaőjét, Stephanie-t, hogy küldje el neki az ügyről szóló aktát. Erre többen is felfigyelnek, egy német ikerpár, akik amúgy gyűlölik egymást, de az ő édesapjuk is azon a tengeralattjárón volt, aki amúgy a nagyapa után kutatott és egy tengerésztiszt, akinek van takargatnivalója az üggyel kapcsolatban. A szálak azonban nem a hetvenes évekbe, hanem a náci Németországba és Nagy Károly birodalmába vezetnek… 

Számomra ez volt az első találkozás ezzel a sorozattal és egyből magával rántott a könyv lendülete és témája. Egy titokzatos civilizáció után nyomoznak benne, de párhuzamosan egy tengerésztiszt egy rendkívül találékony bérgyilkos segítségével elteszi láb alól azokat, akik tudhatnának valamit arról a küldetésről, amit a szóban forgó eltűnt tengeralattjáróról tudhatnának. Egy pillanatra sem maradunk unalom nélkül a majd 700 oldalon, ennek köszönhetően olyan könyvvel van dolgunk, ami hosszú ugyan, de nagyon jól olvastatja magát. Szó szerint letehetetlen olvasmány, ajánlható bárkinek, aki szereti a történelmi témával átszőtt krimiket!

Sásdi Tamás