Tapodi Brigitta: Szárhegy öröksége. Z-Press Kiadó, 2013

 
 

Tapodi Briginek hívnak. 1977-ben születtem Budapesten. Dunaharasztiban élek a négy éves lányommal és a férjemmel. A könyvek, a versek, az írás iránti rajongás egészen fiatal korom óta elkísér. 

Írásaim fő célja, hogy ráirányítsam a figyelmet hagyományaink megőrzésének fontosságára szórakoztató és könnyen befogadható formában. Fontos tudnunk, hogy honnan jöttünk, ismerni s megőrizni régmúltbeli (nép)szokásainkat. A Történelmiregény-írók Társaságának tagja vagyok. 

Első könyvem, Szárhegy öröksége, alapvetően egy fejlődésregény, melynek központi vezérfonala a családfakutatás. A regény örök kérdéseket feszeget: létezik-e generációs sorsöröklődés, a sors vezeti életünket, vagy ha megragadjuk a lehetőségeket fordíthatunk-e saját sorsunkon? Juli – a főszereplő - útját járva talán az olvasó is választ kap saját élete kérdéseire, miközben életre szóló barátságokat köt, mesés családi ékszerekre bukkan, bebarangolja Székelyföldet, megismeri, s reményeim szerint szívébe zárja a történelmi Magyarország keletibb csücskét; a békés, vendégszerető, otthon ízű, örökzöld Erdélyt.

Erdély örök. Oldja a múlt fájdalmát, s egyúttal odaköt a jelenhez. Nem véletlen a regény hely és témaválasztása. A jövőben ezen az úton szeretnék tovább haladni. Így a regény második része – folytatása – ismét elkalauzolja majd az olvasót a Hargita meseszép fenyvesei, s a sok kedves székely ember közé.

 

A könyvhöz kapcsolódó internetes oldalak: 

A könyv Facebook-oldala: https://www.facebook.com/SzarhegyOroksege?ref=br_rs

A szerző weboldala: https://www.tapodibrigitta.hu/

 

Ez év decemberében további két írásom jelent meg.  Mindkettő novella, de két különböző műfajban íródott. Az egyik a Történelemregény-írók Társaságának idei karácsonyi antológia kiadványában, melynek címe Oltár, kard, legenda. Ebben a kiváló, színvonalas kötetben történelmi kisregényeket, novellákat olvashattok az ókortól kezdve egészen napjainkig. Novellám címe: Lezárt vagonok.

Az antológia elérhető:

https://www.historycum.hu/

https://www.facebook.com/oltár-kard-legenda

A másik írásom pedig egy nyáron kiírt novellapályázat révén került bele egy karácsonyi kötetbe, melynek címe Könyvbe zárt karácsonyok. A könyv megható karácsonyi történetek gyűjteménye. A szerzők és a készítők felajánlásának köszönhetően, a könyvek eladásából származó teljes bevétel egy Művészeti Alapítványhoz kerül. Novellám címe: Taxi.

A novelláskötet elérhető:

https://undergroundbolt.hu/konyvbe-zart-karacsonyok-1344

https://www.facebook.com/krisznadasiwrites

 

Tapodi Brigitta