Kondor Vilmos: Örvényben. Libri Kiadó, 2021.
1989-ben járunk. A fiatal rendőr, Ferenczy Tibor megismerkedik egy nagyon szép lánnyal, Judittal, aki egy biztosítónál dolgozik. Ugyanitt kap munkát Tibor mondhatni legjobb barátja, Kiss Tamás is, aki nagy nőcsábász a Balaton partján. Le is csap Juditra, és kialakul egy szerelmi háromszög… Harmincegy évvel később az időközben sok mindent látott Ferenczy éppen egy olyan ügyben nyomoz, amelyben az életfogytiglani börtönbüntetését töltő Kiss Tamást összeverték és Judit már sehol sincsen. A szálak pedig újra a Balaton partjára vezetnek.
Kondor Vilmos regénye két idősíkon vezet minket végig egy érdekes történeten, miközben az 1989-es szálon megelevenedik előttünk a nyolcvanas évek vége, a politikai eseményekkel, a Balaton partjával és a korabeli slágerekkel együtt. A cselekmény mellett olyan eseményeket beszélnek meg a szereplők, mint a Kínában a Tienanmen téri vérengzés, a berlini fal leomlása, Nagy Imre újratemetése, a köztársaság kikiáltása vagy Romániában a Ceausescu-házaspár kivégzése. A cselekményt olykor a szereplők vicces párbeszéde teszi még könnyedebbé. A korábban már megismert Ferenczy Tibor még emberibbnek tűnik, mint az előző részekben és az Értetek teszem című kötet után Lengyel Réka sem hiányozhat a nyomozásból a napjainkban játszódó szálon, amely jobban megérteti velünk a múltban lezajló eseményeket. Nem hiányozhat az útleírás sem, a Balaton környékét például rendesen megismerjük. Egyik kedvenc városom Szeged, így kicsit hiányoltam azt a részt, amikor Ferenczy Tibor útja a Csillag Börtönbe vezet, az itteni sikertelen keresgélés eredményét csak egy későbbi párbeszédből tudjuk meg. Kondor Vilmos írásait kedvelőknek kötelező olvasmány és azoknak is, akik szeretnének egy olyan krimit olvasni, ahol még a nyolcvanas évek vége is megelevenedik előttük.