Clarissa Wild: Sick boys - Beteg fiúk. Rainy Days, 2024.

„Ugyanazt a beteges életet éljük, egy közös, elbaszott történet szereplői vagyunk.”

Penelope nővére öngyilkosságot követ el és hagy maga után egy búcsúlevelet, amelyből kiderül, hogy az okok a Spine Ridge Egyetemen keresendők. A lány még utolsó pillanatban átjelentkezik, és elkezd nyomozni majd egy fiútrióba botlik…

Egy olyan történettel van dolgunk, ami akár jó is lehetne, de szó szerint igaz rá a fentebb olvasott idézet. Penelope ki akarja deríteni, ki a felelős, hogy Eve levetette magát a szikláról, ami normális esetben egy izgalmas krimit feltételezne egy egyetem falain belül. Azonban már a buta párbeszédekről rájövünk kezdetben, hogy ez egy nagyon gyenge olvasmány lesz, a következő rá a legjobb példa:

– Milyen szakra jársz?
– Közgazdaságtan. Egy napon szeretném átvenni apukám vállalatát – teszem hozzá mosolyogva.
– Nyilván – helyesel Jeremy. – Mindannyian gazdaságtannal kapcsolatos szakokra járunk egy gazdasági egyetemen.
Crystal felnevet.
– Én csak gazdag akarok lenni!

Akkor borul minden teljesen, amikor főhősnőnk összeismerkedik a kegyetlen trióval, Felixszel, Dylannel és Alistairrel. Az addig határozottan nyomozó lány hirtelen kéjnővé változik, és vad orgiákba kezd a három sráccal olyan változatos helyeken, mint egy tanterem vagy egy temető. Az elbeszélés ezzel hitelét is veszti, hiszen teljesen elképzelhetetlen, hogy a gyászoló és felelősöket kereső Penelope attól teljesen begerjed, hogy a gyanúsítottak szexuálisan megalázzák. A szerző olykor sci-fibe illő, vad együttléteket ábrázol, ahol párszor még a fiúk is megkóstolják egymást. Valószínű nem tudta eldönteni, hogy krimit akart írni, vagy a saját perverz vágyait ossza meg közönségével. Mindezt tetézi még, hogy vélhetően a férfitest működésével sem volt igazából tisztában.

A könyv tehát tocsog rendesen a testnedvektől, olykor vér is folyik és pár ember igencsak szörnyű kínokat él át, közben a fiúkról is kiderül, hogy van bennük érzés is. Két bujálkodás között azért az írónő csavar is egy kicsit a történeten, amelynek ekkor már mindegy minden, mert az egész rendesen el lett szexuálva.

Erre még a szerző stílusa is rátesz egy lapáttal. Néha az volt az érzésem, hogy ezt egy általános iskolát végzett perverz állat vetette papírra, aki tőmondatokban tud csak fogalmazni és a g**cin, a b**** meg-en, a fogcsikorgatáson és a homlokráncoláson kívül nem is tud mást kigondolni. Egy érettségi vizsgadolgozatban is igényesebb mondatalkotás található, mint ebben regénynek nevezett ocsmányságban. A magyar fordítás is hagy némi kívánnivalót maga után, a számos elgépelés és furcsa szóalkotás annyira szembetűnő, hogy sokkal érdekesebb ezeket keresni, mint magára a történetre figyelni.

A gusztustalan és igénytelen belső tartalmat a kiadó a mostani divatos csicsás élfestéssel dobta piacra. Hiába, mert nagy kár volt erre pazarolni a drága papírt, a nyomdafestéket, a ragasztót és a vágógép kését. Vélhetően erre a csodásnak egyáltalán nem mondható darabra már a következő évtizedben nem fog senki emlékezni…

Sásdi Tamás