Somi Klaudia: Megtévesztés játéka. Publishdrive, 2025.

„Mintha egy végtelen körforgásba kerültem volna, ahol mindig ugyanazok az arcok tűnnek fel, és egy soha véget nem érő spirálban forognék.”

Dalma és Kira nemrég tudták meg, hogy ikertestvérek. Titokban találkozgatnak, majd Dalma megkéri a nemrég megismert húgát, hogy helyettesítse otthon kicsit, amíg ő elutazik a szeretőjével, Erikkel…

Somi Klaudia debütáló regényében egy ikerpár különös történetét vetíti elénk, akik tizenkilenc éves korukig nem is tudtak a másik létezéséről. Egy ártatlan egymásra találásként indul a történet, ami csak az első oldalakon tűnik szelídnek, hiszen miután Kira elfoglalja Dalma helyét, mondhatjuk, hogy szó szerint elszabadul a pokol, felpörögnek az események és a szenvedélyek.

Kira mélyebbről jön, szegényebb körülmények között él, a zsebpénzéért is meg kell dolgoznia és még a mostohatestvére is terrorizálja. Szerepcserekor átélheti milyen érzés az, amikor valaki sokáig kenyéren és vízen élt és most kaviárt és pezsgőt adnak a kezébe. Megtapasztalja, milyen jobb körülmények között, egy szerető családban élni és még Dalma hivatalos pasiját, Jeremyt is megkapja bónuszként. Dalma több vasat tart a tűzben, hiszen a szeretőjével, Erikkel elutazik, és azt hiszi, ő irányítja a szálakat. Azonban az ellenállhatatlan Erik az, aki igazán megkeveri a lapokat a két lány között a cselekmény során. A történet fő mozgatórugója is hármójuk kapcsolatára alapoz, és szinte egy szerelmi sokszög alakul ki, amelynek folyamatos résztvevői ők hárman és a lányok olykor felbukkanó és néha eltűnő párjai. Mellékvonalon feltűnik a lányok valódi édesanyja, aki bosszút forral a múlt sérelmeiért, de sajnos ez a szál nincs igazán kidolgozva.

Fontos motívum a sakk. Mint játék, unaloműzésként kerül elő és Erik fontosnak tartja az emberekkel való bánásmód szempontjából is. Lényegében Dalmával egy véget nem érő sakkpartit játszanak, ahol a férfi mindig előrébb van egy lépéssel és a lány képtelen kilépni a szenvedélyes kapcsolatból. Viszonyuk rengeteg intim jelenetet produkál, amelyek túlfűtöttségük ellenére a jó ízlés határán belül maradnak.

A szerző olvasmányos stílusban, a főszereplőket megkedveltetve tárja elénk a sztorit. Egyetlen negatívum, hogy debütáló regényként rendkívül hosszúra sikeredett, azonban a lányok sorsába mindig hoz valami érdekességet, ami az olvasót arra ösztönzi, hogy velük tartson ezen a hosszú úton.

A könyvet együtt olvastuk Ediverzummal, az ő értékelését a következő linken találjátok: https://szemrevalo.wordpress.com/2025/08/10/somi-klaudia-megtevesztes-jateka-publishdrive/

Sásdi Tamás