Szlavicsek Judit: Halál Tihanyban. Libri Kiadó, 2024.

„Mert ez a munka ilyen. A leglényegtelenebb információk alkalmasak rá, hogy hirtelen egész más fénytörésbe kerüljön általuk az összes többi adat és ezzel az egész ügy is.”

Egy tihanyi hotelben lagzit tartanak, a vendégek közül kettőnek másnap reggel megtalálják a holttestét, egyiket eléggé kegyetlen módon elintézve. Az ügybe véletlenül csöppen bele Kardos Júlia, aki egy kis idő után újra gyilkossági ügyben kezd el nyomozni…

Szlavicsek Judit harmadszorra bújik bele Kardos Júlia bőrébe és visz el minket a Balaton partjára egy dupla emberölést felderíteni. Már az elején leszögezi, hogy maga a szálloda egy kitalált helyszín, a történetet pedig úgy indítja, hogy a vendégeket bemutatja, és az intézmény alaprajzát is közzéteszi. Maga vizsgálódás több szálon kezd el kibontakozni, mert itt mindenki gyanús valamiért. Főhősnőnk most szerencsére kevésbé küzd a démonaival és a kollegáival a lehető legrészletesebben veszik át többször is a lehetséges okokat, és hallgatják meg az esküvő résztvevőit, amibe kissé bele is lehet gabalyodni. Azonban ebben a részben legalább már tényleg krimibe illő nyomozást olvashatunk és kevesebb rendőri munkával kapcsolatos bölcsességet.

Miközben egyre jobban belebonyolódunk az ügybe, az írónő nem felejtkezik el lefesteni nekünk Tihany szépségét sem, és a következő idézet alapján akár egy kiránduláshoz is kedvet kaphatunk:

„A Balaton elképesztő innen nézve. Az egész Keleti-medence belátható, hatalmas, feszes, kék tükör, felette a kristálykék ég, a két kék pedig valahol a horizonton összefolyik, és egymásba simul. Vajon hozzá lehet ehhez szokni? Ezt is megunja az ember, ha megadatik neki, hogy mindennap akkor láthassa, amikor csak akarja? Elhalványul-e az ámulat, amit érez, és idővel ez is olyanná válik-e, mint bármelyik kilátás bármelyik ablakból: mint egy szemközti panelház az este kigyulladó apró sárga ablakszemeivel, mint egy tűzfal koszlott szürkéje, mint a magasra nőtt nyárfák ablakig érő lombja, mint bármi? Kár, hogy a legmerészebb álmot is meg lehet unni, ha az ember már elérte.”

A tájleírás mellett érezhetjük, hogy ez egy igazán mai történet. Ezt Szlavicsek úgy érezteti velünk, hogy a kórházban játszódó jelenetekben szóba hozza az orvosok túlterheltségét és a betegek hosszas várakozását a rendeléseket. Egyik szereplő révén említést kap az építőipart uraló korrupció, de megidézésre kerül a MÁV megbízhatósága, valamint a közösségi oldalak és a valóság kapcsolatára is tesz utalást a szerző.

Az előző részben a zenei sokszínűséget emeltem ki, itt most a klasszikus filmek és főleg a mai sorozatok megidézése kerül erősen előtérbe,

Az írónő most is rendkívül gördülékeny stílusban tárja elénk a leírtakat, ebben a részben jóval több izgalmat csempészve a cselekménybe. Ezt szinte a végéig tudja fokozni, és még a végére is tartogat meglepetést számunkra. Mindezt még színesítik az olykor bugyuta párbeszédek, amelyek a humorfaktorról gondoskodnak.

Sásdi Tamás