Guillaume Musso: Mert szeretlek. Park Kiadó, 2024.
„Gyakran úgy érzi, hogy valami furcsa végzet üldözi, mintha a múltja és a jövője is meg volna írva a sors nagy könyvében…”
Egy egykori pszichológus, akiből hajléktalan lett, miután a lánya eltűnt. De most megkerül, viszont nem szólal meg. Egy fiatal lány, akitől elvett mindent az élet és most az utcán él. Egy gazdag nő, aki celebként éli mindennapjait és kicsapongásaitól hangos a média. Két közös van bennük: egy hatalmas repülőgépen New Yorkba tartanak és valahogyan kapcsolódnak egy másik pszichológushoz…
Guillaume Musso regényében három különböző sorsot mutat be és levezet minket a lelkük legmélyére. A cselekmény fő szála Mark kálváriáján keresztül indul el a jelenben, és miután felszálltak az előkerült Laylával a repülőgépre, utána lép be a történetbe is a két másik főszereplő, Evie és Alyson. Tragédiájukat a múltba visszatekintve ismerhetjük meg, ahogyan az út során elmesélik egymásnak éppen hova tartanak, és mire készülnek.
Elbeszéléseikből előkerül a chicagói gettó világa, ahonnan nagyon nehéz kitörni. Marknak és barátjának, Connornak ez mégis sikerül és betekintést nyerhetünk abba, hogyan lesz belőlük sikeres pszichológus. Evie által a lakókocsiparkok sanyarú helyzete rajzolódik ki előttünk, helyzetét még jobban súlyosbítja züllött életű, daganatos beteg édesanyja, akitől megtagadják a szervátültetést. Evie bosszút fogad a döntést hozó orvos ellen, majd csavarogni kezd. Kedélyállapotát egyedül a könyvek javítják, a könyveket szerető olvasók a sanyarú sors mellett gyönyörű gondolatokra bukkanhatnak a történet folyamán:
„Az egyik tanára szerettette meg vele az irodalmat, és azóta lett ez az ő titkos kertje, az útlevele egy másik világba, amivel – bár nem is remélte – maga mögött hagyhatja a középszerűséget, amire a sors kárhoztatja.”
Alyson tökéletes ellentéte a másik két főhősnek, általa az amerikai felső tízezer bulizós életébe kerülünk bele. A hölgy két kanállal habzsolja az életet, de elérkezik egy törés, ami mindent megváltoztat.
A szerző kiválóan szövi a történetszálakat, amelyekből nem hiányozhatnak az izgalmat fokozó csavarok sem. Szőrmentén előkerül szeptember 11-e tragédiája, de nem hiányozhatnak a mélyebb gondolatok sem a szereplők szájából. Erős társadalomkritikát is megfogalmaz a karácsony elanyagiasodását illetően, és látva a könyv eredeti megjelenési dátumát (2007), hidegrázó a mobiltelefonok térhódításával kapcsolatos kijelentése:
„Egy, a repülőgépbe integrált GSM jelfogó lehetővé tette a hívások indítását és fogadását. Mark döbbenten nézte, hogy az utazóközönség fele azonnal a mobiljára veti magát, és bőszen ellenőrzi az üzeneteit. Az elmúlt három évben a kommunikációs társadalom szemlátomást új szintre lépett. Eljön az idő, amikor az emberek beültetik majd a telefont a fülükbe, hogy alvás, álmodozás, szeretkezés közben se kelljen nélkülözniük. Minden eddiginél többet kommunikálunk, de sosem figyeltünk még ilyen kevéssé egymásra.”
Musso gördülékeny stílusa csalóka, regénye ugyan könnyed olvasmánynak tűnhet, ennek ellenére mély mondanivalóval rendelkezik. Egy izgalmas történetben egy utazást tehetünk meg a psziché legmélyére és visszatérve a felszínre megállapíthatjuk: egy ilyen idegenvezetővel több kalandot is szeretnénk még átélni! Akkor is, ha nem várt meglepetést okoz közben.
Sásdi Tamás