Zajácz D. Zoltán: Haragos Balaton. General Press Könyvkiadó, 2022. 

 

„Egy hónapokig tartó nyomozás során a legtöbbször olyankor történik meg az áttörés, amikor az ember a legkevésbé számít rá.”

Az Isaszeg melletti erdőben két fiatal nő holttestére bukkannak. Az ügy felgöngyölítését Adorján Máté kapja meg, kollegái mellett kedvese is újra segít neki a megoldásban. A szálak megint a Balatonhoz vezetnek és egy nem várt segítség is akad nyomozás közben…

Zajácz D. Zoltán újra egy izgalmas gyilkossági nyomozást tár elénk, miközben lefesti nekünk a Kádár-korszak mindennapjait. A szereplők nem változtak, de újak is jöttek melléjük. Kiválóan működik az Adorján – Lendvay tandem, akik a munka mellett most már a magánéletben is kiválóan megértik egymást. Kicsit több szerepet kap Bana Imre és Bogdán László, míg a gyanúsítottak közül Sarusi Kata karakterében az igazi femme fatale alakja elevenedik meg. A mellékszereplők közül egyből megkedveljük és sajnáljuk a szerencsétlen Kepics Lászlót, akinek a dadogása megnehezíti az életét és ezáltal az emberekkel való kapcsolatát is. A történet mellékszálában két nő tragédiája folytán egy barátság kibontakozásának lehetünk szemtanúi, és ezáltal igaznak érezhetjük azt a mondást, hogy a bajban ismerszik meg ki az igazi barát.

Miközben folyik a nyomozás, előkerülnek az időszak sajátosságai is. Megjelennek a Jehova Tanúi már elismert egyházként és általuk szóba kerül az, hogy aki vallási indokokra hivatkozva megtagadja a sorkatonai szolgálatot, az könnyen a börtönben találja magát. Átérezhetjük milyen volt az, amikor engedéllyel és ritkán lehetett Nyugat-Európába utazni, míg belföldön az M3-as autópálya építése is szóba kerül. Említésszinten előkerül az első női űrhajós, Tereskova karaktere. Már-már borzongató érzés az, hogy a rendőrség a korabeli eszközökkel mennyire könnyen ki tudta deríteni, hogy ki mikor és mit csinált. Laura egy betege, Margitka néni által pedig egy kisebb misztikus szál is vegyül az elbeszélésbe.

A második rész is hasonlóan az elődjéhez egyből a lapokhoz szegezi az olvasót és nem engedi. A szerző gördülékeny stílusban szövögeti a szálakat és a szokásos nagy csavart sem kihagyva egy pillanatig sem untatja az olvasót. A Balaton ugyan eléggé a háttérbe kerül a város és tájleírások is hiányoznak a regényből, mégis egy rendkívül izgalmas regénnyel van dolgunk. Ráadásul azt a könyvet ősszel érdemes olvasni, hisz a szerző kiválóan jeleníti meg ezen évszak sajátosságait. Ajánlható bárkinek, aki szeretne kicsit visszautazni időben a Kádár-korszakba és egy érdekfeszítő nyomozásban részt venni!  

Sásdi Tamás