Szlavicsek Judit: Doszpot nyomoz. Magnólia Kiadó, 2024.

„Mert a nyomozók olyanok, mint a vadászkopók. Leteszik az orrukat a földre, és amíg szagot éreznek, csak mennek anélkül, hogy akár csak néha felnéznének.”

Meredek utcai házukban holtan találják a modell és egyetemista Pásztor Ágnest. Doszpot Péter személyesen megy ki a helyszínre, és megígéri az életük legnagyobb tragédiáját átélő családtagoknak, hogy mindent megpróbál a gyilkos kézre kerítése érdekében…

Szlavicsek Judit krimijében a valóság és a fikció keveredik, ezt pedig az egykori sztárnyomozó személye köti össze. A főhős szinte rabjává válik annak, hogy megtalálja azt, aki eltette láb alól a fiatal nőt, miközben a családtagok időszakos rendszerességgel felbukkannak néha a történet során. Más krimikkel ellentétben a szerző itt azt mutatja be, hogy egy gyilkossági nyomozó nem csak egy üggyel foglalkozik, hanem több fut egymás mellett. A Pásztor-gyilkosság a fiktív része a kötetnek, de mellette Doszpot csapata dolgozik a bolti sorozatgyilkos ügyén és elkezdik a Fenyő-gyilkosság kivizsgálását is, míg szőrmentén az is előkerül, hogy a lopási ügyekkel foglalkozó kollegák nem tudnak mit kezdeni a viszkis rablóval. Nem hiányozhat a gyanúsítottak kihallgatása, ahol nem éppen úri módon beszélnek velük és persze a terepmunkát is láthatjuk. Átélhetjük, milyen 0-24 órában egy ügyön dolgozni és mit éreznek akkor, amikor megoldanak egy-egy ügyet. Külön szól arról, mennyire felzaklatja a rendőröket, amikor gyerekek ellen követnek el bűncselekményeket és nem maradhat ki az alvilággal való kapcsolat sem

Az elbeszélés során felbukkan a korszak két ikonikus épülete, a Duna Plaza és a Teve utcai Rendőrpalota. Utóbbinál kiemeli, hogy vadiúj modern épület annak minden előnyével és hátrányával, míg az előbbinél a szerző kifelejtette, hogy az volt az első amerikai stílusú bevásárlóközpont, ráadásul a történet kezdetének évében (1996) nyílt meg, így illett volna erről szólni az első említésnél.

A szerző jó mesélő módjára, szórakoztatóan és érdekesen tárja elénk az egykori sztárrendőr kalandjait, a szövegből nem hiányozhat a trágár beszéd, amit betudhatunk rendőrszlengnek is. Nem hagyja ki a rendőrök közötti vicces beszólásokat sem és olykor a főhős lelke mélyére is leás, közben pedig sokszor megoszt pár zsarubölcsességet is.  A fiktív szálban fokozatosan adagolja az izgalmakat, ami a korabeli leírásokkal keveredve szinte letehetetlenné teszi a könyvet, és azt vesszük észre, hogy már a végére is értünk. Külön megjegyzendő, hogy az írónő lábjegyzetben röviden ír pár szót az időszak ismertebb személyeiről, akik a történet során felbukkannak, gondolva azokra is, akik nem éltek még ekkor. Nem egy szépirodalmi igényű alkotás, viszont kiválóan teljesíti azt a küldetést, amire való: könnyen berántja az olvasót, és aki kicsit is 90-es években szeretné érezni magát, az élvezni fogja.

Sásdi Tamás