Cs. Szabó Sándor - Schmöltz Margit: Nekünk Mohács. A királyi pár regénye 1521-1526. Gold Book, 2026.
„Nem elég a saját bajunk, még az alattvalók, az országaink boldogulását is nekünk kell vigyázni. Valaki mindig elhúzza a szája szélét, felháborodik, kardot csörget, fenyegetőzik. Sőt fellázad, az életünkre tör, a határokat ostromolja… Hát megőrizhető mindezek árnyékában a jegyesek elragadtatott boldogsága? Vagy lehet, az egyszeri embereknél is elkopik előbb-utóbb…”
Az évekkel korábban megkötött jegyesség után Habsburg Mária megérkezik II. Lajos udvarába, hogy összeházasodjanak. Mária tele van tervekkel, férjével az oldalán jobbá akarja tenni az országot, azonban ebbe kegyetlenül beleszól a török veszedelem…
Cs. Szabó Sándor és Schmöltz Margit közösen írt regényében II. Lajos és Habsburg Mária bőrébe bújva mutatják meg azt az időszakot, amelyben a mohácsi csatavesztéssel megbukott a középkori magyar állam. A regény cselekménye az együtt töltött öt év (1521-1526) idejét öleli fel Mária Magyarországra érkezésétől egészen a csatavesztés időpontjáig. Különlegessége, hogy váltott szemszögben meséli el a két szerző az eseményeket az egymást követő fejezetekben. Ezekben kirajzolódik előttünk a királyi pár lelkivilága és tenni akarása, és hús-vér emberként látjuk őket tevékenykedni, nézőpontjaik alapján átérezhetjük, milyen egy ország uralkodópárjaként megfelelni a széthúzó alattvalók igényeinek, miközben ők utódra vágynak, ráadásul az országot a gazdasági összeomlás és a török veszély fenyegeti egyszerre.
A cselekményt kitűnő történelmi háttér színesíti, amelyben képet kapunk arról, hogyan értesülnek Nándorfehérvár elestéről, hogyan zajlott a korban a királyi esküvő, egy diplomáciai találkozó, egy országgyűlés, vagy a csatába menetelés. Bemutatják azt is, hogyan bukkant fel az országban a reformáció, és közben szőrmentén értesülünk a német parasztháborúról és a paviai csatáról. Mária révén bejárjuk a Mátyás által alapított és a Jagelló-időszakban elhanyagolt királyi könyvtárat, szóba kerül a nyomtatás és a korabeli fontosabb munkák, amelyeket egy uralkodónak ismernie kell. Az olvasás szerelmeseinek pedig különösen szívet melengetőek ezek a gondolatok:
„Mindig megnyugodtam a könyveim között. Ez volt az egyetlen hely a palotában, ahol igazán otthon éreztem magam. A hollócímeres kötetek, a bőr- és bársonyborítású könyvek a tudás ígéretét hordozták.”
A szerzők gördülékeny stílusban írták meg a könyvet, szinte észre se lehet venni, hogy két külön személy dolgozott a fejezeteken. A cselekménybe a történelmi háttér mellett kevertek egy parányi romantikát és még a humorukat sem hagyták az asztalfiókban, ami legjobban az egyes magyar szavak nyelvi játékával prezentálnak. Találunk benne nagyon erős korabeli társadalomkritikát, amelynek megállapításai akár a napjainkra is érvényesek lehetnek, különösen a következő:
„– De miért baj az, ha nem ugyanazt gondoljuk? Miért kell mindenben egyetérteni?
– A te fejedben elfér sok minden – mondta Lajos, és közben megsimította az arcomat. – De nem mindenki ilyen, mint te! Van, akinek csak pár dolog ragad meg az elméjében, és nem képes egyszerre többféle szempontot figyelembe venni.”
Szépirodalmi igénnyel megírt, mély gondolatokat és szórakoztat elemeket is tartalmazó történelmi regénnyel van tehát dolgunk, amely méltó megemlékezés a mohácsi vész 500. évfordulójáról!
Sásdi Tamás
