Miklya Luzsányi Mónika: Mohács özvegye. Athenaeum Kiadó, 2023.
„Bábnak tűnhetett Lajos Mária kezében, de a királyné tudta, hogy csak azt valósíthatja meg, amiről együtt álmodtak.”
Lajost és Máriát már születésük előtt összeházasították a dinasztikus érdekek. A bukás felé tántorgó Magyarországon a fiatal pár házassága azonban igazi szerelem volt, amit még a főurak ármánykodása sem kezdhetett ki. Aztán jött Mohács…
Miklya Luzsányi Mónika történelmi regénye igazi üdítő színfolt – lehetne. Erénye, hogy kiváló korrajzot ad a középkori magyar történelem utolsó pillanatairól, mindezt Habsburg Mária szemszögéből. Miközben megismerjük a szinte kamasz királyi pár együtt töltött pillanatait, a szerző kiválóan felrajzolja a Dózsa-féle parasztháború utáni helyzetet, ahol még a török fenyegetés árnyékában sem hajlandóak a királyi hatalmat is semmibe vevő főurak a jobbágyok kezébe fegyvert adni, hogy megvédhessék a hazát. Ráadásul Lajost és Máriát kevésbé fogadják el idegen származásuk miatt és ebbenélen jár Szapolyai János is. Ebben az ellenséges légkörben mégis a fiatal pár arról is álmodozik, hogy ezt az országot felvirágoztassák. Még jobban olaj a tűzre Luther tanainak megjelenése, amellyel a királynő szimpatizál, míg a magyarok hozzáállását nagyon jól illusztrálja a következő idézet:
„Csak annyit mondhatok, hogy ez a wittenbergi eretnek nem átallta lefordítani a zsoltárokat a szent latin nyelvről németre, s a királyné úgy olvassa, mintha valóságos Szentírás lenne. Pedig szennyirat az! Hogyan is szólhatnának a zsolozsma hangjai németül? Még a végén magyarul is énekelni fogjuk a kántákat – rázkódott össze, mintha borzongana eme szentségtörésnek még a gondolatától is. – Ez az újhit olyan, mint a kórság – folytatta. Tüzzel-vassal lehet csak harcolni ellene.”
Az események felvázolása mellett megjelennek a kor főszereplői is, igaz Werbőczy István csak említésszinten, míg Tomori Pál, Török Bálint és Burgio pápai nuncius elég nagy szerepet kap. Külön érdekesség, hogy a Lajos haláláról szóló teóriák közül előkerül a Csele-patakba való belefulladás és a Szerémi György által megírt verzió is.
A történelmi háttér mellett a szerző nagyon részletesen foglalkozik Mária és Lajos nemi érésével és szexuális életével. Ezáltal olykor az lehet az érzése az olvasónak, mintha CoHo vagy esetleg Borsa Brown próbálkozott volna történelmi regényt írni. Valljuk be, aki a végnapjait élő középkori Magyarországról szeretne olvasni, az nem arra kíváncsi, hogy mikor jön meg először Mária hószáma és mit érez közben vagy hogyan kalandozik egymásban többször is a királyi pár, esetleg az is mellékes akkor, amikor Török Bálint elveszti Nándorfehérvárt, hogy éppen mennyire vágyik a másik nemre.
A szexuális túlfűtöttség mellett a könyv nagyobb problémája a fejezetek hármas tagolása. Először arról olvashatunk, hogy harminckét évvel Mohács után Mária még mindig Lajos után epekedik, és szerelme halálán gondolkodik, miközben a szellemével karmikus kapcsolatban van. Ezen részek egyetlen előnye, hogy kisebb kitekintést kapunk a korabeli egyetemes történelemre, különösképpen Mária testvérének, V. Károlynak a birodalmára, ahol „sohasem nyugodott le a nap” és Németalföldre, amelyben megvalósulhat az, amit Magyarországon nem sikerült megteremteni. A következő rész az együtt töltött idő egy-egy részletét és a korabeli Magyarország leírását tartalmazza, majd ezután egy forrásrészlet következik, ami a fejezetben elhangzottakhoz is kapcsolódik. Azonban hiába az összefüggés, ez teljesen megtöri a regény élvezhetőségét. Pedig a szerző gyönyörű nyelvezettel ír, maga az ötlet is nagyon jó lenne, csak a kivitelezés mindent elrontott. Vigasz a téma iránt érdeklődő olvasó számára, hogy a végén található irodalomjegyzékből újabb olvasmányokat kereshet magának.
Sásdi Tamás
