Budapest Nagyregény. Budapest Brand, 2023

„Ó, jaj, a város gyorsabban változik, mint az emberi szív.”

Budapest alapításának 150. évfordulója alkalmából számos kiadvány jelent meg. A monumentális, a Történelmiregény-írók Társaságának tizenhat tagja által írt Buda & Pest és az ismeretterjesztő Ismeretlen Budapestek mellett a harmadik legismertebb kiadvány a Fővárosi Önkormányzat által is támogatott, 23 élvonalbeli író által összeollózott Budapest Nagyregény harmadik a sorban, ami a kezembe került.

Maga a könyv a címe ellenére egy novelláskötet, amely a város egy-egy kerületét szeretné bemutatni. A kivitelezés sajnos eléggé felemásra sikeredett, értékelésemben csak azokat a történeteket fogom megemlíteni, amelyek szerintem jók voltak, a végén pedig megosztom, hogy mit tartottam fontosnak az olvasás során.

A kezdés ígéretes, hisz Cserna-Szabó András a dílerre váró drogos bőrébe bújva meséli el, milyen viszontagságokon ment keresztül a Várban élő zsidó származású családja az évszázadok során, amelyben természetesen megjelenik a 20. században a holokauszt, a kitörés, a kommunista diktatúra és a rendszerváltozás emlékezete egy nagy adag morbid humorral megfűszerezve. Vámos Miklós egy elveszett könyvtári könyv kalandos útja által mutatja meg nekünk Óbuda nevezetességeit, majd Kemény Zsófi egy randizó párt vezet végig a hetedik kerületen, megfordulva egy szabadulószobában és egy kávézóban. Mán-Várhegyi Réka egy Erdélyből érkezett család kislányának beilleszkedését mutatja be Kőbányán. A fejezet olvasása közben pedig olyan érzésünk támad, mintha tényleg egy kisgyermek szemével látnánk az eseményeket. Háy János miközben bevásárol a párjával a biopiacon, kisebb társadalomkritikát is megfogalmaz, miszerint az emberek eltávolodtak egymástól és eléggé elöregedett a kerület. Németh Gábor Zsidó nyaralása a múlt és a jelen találkozása lenne Angyalföldön, csak nagy kár benne, hogy magát a kerületet összesen annyiból ismerjük meg, hogy látni lehet a ház tetejéről a Margitszigetet. Tóth Krisztina egy családi kikapcsolódást mutat be nekünk a Vidám Parkban, ahol az anyuka egy rég látott ismerőssel találkozik. A találkozás egy kisebb túrába megy át, hisz hőseink lesétálnak a Thököly útra, a titokzatos szoborhoz. Külön érdekessége a fejezetnek, hogy akkor játszódik, amikor még ezen a helyen járt villamos. Kiss Noémi a második világháború és a szocializmus időszakába festi le nekünk a tizenhatodik kerületet, ahol megelevenedik a mátyásföldi reptér egy szerencsés balesettel, valamint feltűnik többek között az Ikarusz-gyár is. Dunajcsik Mátyás főhőse a reptéren botlik egy régi barátra, míg Závada Péter Gergője a Kispesti Családsegítőből indul el a település utcáin és botlik bele egy nagy rejtélybe. A legötletesebb fejezet véleményem szerint Kemény Istváné, aki egy konferencia csoportját kalauzolja el „Budapest tudatalattijába”, a huszonkettedik kerületbe.

Értékelésem során fontosnak tartottam, hogy az adott fejezetet mennyire olvasmányosnak írta meg az aktuális szerző, illetve mennyire élhette bele magát az olvasó, hogy ott járhat a kerületben. Egyes részeknél ez nagyon nem sikerült. Számos szerző elfelejthette írás közben, hogy ez a kötet egy évfordulóra készül a nagyközönségnek és nem az irodalmi sznobok fognak érte kapkodni. Vannak részek, amelyekben az átlag olvasó teljesen elveszhet a rendkívül hosszú és élvezhetetlen barokkos körmondatok miatt. Egyes fejezeteknél szinte rá sem ismerünk az adott kerületre és van, ahol a mondatok teljesen összefüggéstelenül követik egymást.  Ennek köszönhetően, amikor a krimiken és történelmi romantikusokon edződött Gizi néni kiveszi a könyvet a könyvtárból, mert kíváncsi minden, a szülővárosáról megjelent könyvre, a felénél kedvtelenül abba fogja hagyni és félig olvasatlanul kerül vissza a helyére.

Hiába a támogatás és az élvonalbeli írók felsorakoztatása, ez a könyv sajnos kevésbé méltó arra, hogy emléket állítson a 150 éves Budapestnek. Pedig minden adott volt hozzá, hogy valami különleges születhessen.

Sásdi Tamás