Soós Tibor: Az istennő amulettje. Eleven Kiadó, 2024.

„Erőt vett magán, és a célra gondolt, amelyért ezt az utat vállalták az öccsével. Nem tántoríthatja el ettől a múlt emléke, legyen bármennyire szörnyű és fájdalmas.”

Tia az orvos édesapjával a nagyhatalmú Nebenharu táborába megy a mocsári láztól gyengélkedő katonáit meggyógyítani. Miután végeztek, az északi strázsa vezetője beinvitálja őket a sátrába. Ott Tia apja megpillant egy térképet, amit észrevesz a házigazda és elszabadul a pokol…

Soós Tibor regénye egy két szálon induló, de végül összeérő történelmi fejlődésregény. A szerző az ókori Egyiptomba, Enhaton uralkodásának időszakába kalauzol el bennünket. Miközben fut a cselekmény, kiválóan lefesti számunkra a korszakot, és mi olvasók is teljesen egyiptomi hangulatba kerülünk. Átérezhetjük, nemrégiben új istenkultuszt vezettek be. Az uralkodó mindenhatóságát pedig a következő idézettel szemlélteti:

„A fáraó, éppen azért, mert fáraó, sokkal többet tud, mint bárki más Egyiptomban.”

Az istenkultusz mellett megjelennek az egyiptomi mindennapokra jellemző sajátosságok, mint a többféle írás, a papirusztekercsek és persze maga a Nílus, amelyben ott rejtőzködnek a veszedelmes krokodilok.

A főszereplő Tiát egyből megkedveljük, aki hirtelen érik felnőtté és egy nagy trauma után dönti el, hogy mindenképpen apja nyomdokaiba lép. Útközben számos segítőtársa lesz, kezébe kerül egy bűvös amulett, amely sokszor hoz neki szerencsét. Orvosként bejáratos lesz a fáraó feleségéhez, és megállapítja, hogy az eddig bálványként tisztelt uralkodó felesége, Nofertiti is ugyanolyan ember, mint bárki más:

„Továbbra sem akarta elhinni, amit az előbb látott. Mert egyszerűen felfoghatatlannak tűnt számára, hogy az istenek nem sokban különböznek a hétköznapi emberekről.”

A lány és egyik segítőtársa, a másik cselekményszálról érkező Sziatum között szinte kezdetektől fogva izzik a levegő, ezzel a szerző egy kisebb romantikus szálat is hoz a kalandos történetbe. A nagy kérdés, vajon a két szereplő egymásra talál-e a végén?

A történet ugyan kicsit lassan indul be, ezt pótolja a remek korrajz és jellemábrázolás, aztán magával ragadja az olvasót a cselekmény. Mindezt segíti a szerző gördülékeny stílusa. Az izgalmas történetből nem hiányozhatnak a mélyebb kiszólások sem, számomra a következők voltak a kiemelkedőek:

„A csoda, lehet, hogy akkor kopog majd az ajtódon, amikor nem is számítasz rá.”

„Ha az ember megélhetése kerül veszélybe, akkor bizony nem nagyon kezd el válogatni az eszközökben, hogy megvédje magát…”

Az ókori Egyiptomot kedvelő olvasóknak kötelező olvasmány, a korszakot kevésbé kedvelők pedig könnyen megkedvelhetik a témát. Várjuk a folytatást!

Sásdi Tamás