Örökkék. Merítés antológia 2023. (szerk.: Kanyó Ferenc - Koppány Tímea - Nagy Judit Áfonya). Talentum House, 2023.
A Moly könyves közösségi oldal sokunk számára a második otthont jelenti a világhálón található többi social media oldalak közül. Bejelöljük, mit olvasunk, írunk róla, jelentjük ki mit olvas a tömegközlekedésen. Más tagokat befigyelünk, akik közül néhánnyal mély barátságot kötünk és az életünk részei lesznek. Egyesek írói vénájukat is megcsillantják, és ezt megmutatják egy válogatáskötetben. Szám szerint jelen kötet a negyedik ilyen válogatás, amelyben a tagok megmutatják társaiknak hogyan írnak és nyomtatásban is megjelennek. Számomra ez a kötet külön jelentőséggel bír, hisz végigkövethettem a születésének minden folyamatát és tevékeny részt is vállaltam benne. Láttam, ahogy megszerveződik a pályázat és tartottam a kapcsolatot a pályázókkal, majd ahogy a zsűri tagjai (egyben a kötet szerkesztői) hogyan döntik el, kinek melyik pályázata lesz a befutók között. Végül örömömre szolgált, hogy olvashattam ezt a remek válogatás tartalmát, amely hamarosan meg fog jelenni.
A végeredményt látva egy igazi kuriózummal találkozhat a leendő olvasó. Versek és novellák követik egymást. Van, ami meghökkent, a szívünkbe mar, de ugyanakkor találunk olyat is, ami nagyon is elszórakoztatja az olvasót, olykor nosztalgikus élményt nyújt. Egy ilyen kötetben nehéz akár egyet is kiemelni, az olvasó azonban talál olyat, ami számára nagyon tetszik. A versek közül ki kell emelnem Egyed László négysorosait, amelyet kétértelműségükkel nagyon is szórakoztatóan hatnak az emberre, egyben a kötet ezen részét veszélyes tömegközlekedésen olvasni, mert okvetlenül is felnevethet rajta hangosan az olvasó. A másik vers, ami megfogott Sever Borbáláé volt, az Emlékszem egy igazán lélekbe markoló alkotás.
A novellák közül az olvasó ember számára nagyon kedves Fekete Imre Leendő olvasó című munkája, amely az olvasóvá nevelést népszerűsíti pár sorában. A romantika is képviselteti magát a kötet lapjain, Kevereschán András írása ráadásul egy nagyon nem mindennapi történet és ez teszi igazán különlegessé. Pupp Renáta munkája pedig megmutatja, hogy az embereknek többféle álmuk lehet és amit nagyon akar, azért bizony küzdeni kell.
A már kötettel rendelkező szerzők közül Kristin M. Furrier egy nagyon érdekes történettel jelentkezik, a Hagyomány cím ne tévesszen meg senkit, mert egy nagyon is érdekes kicsengésű történettel van dolgunk. Lang Tünde állattörténetbe bújtatott írása azt helyezi középpontba, hogy becsüljük meg magunkat és ne ragadjunk bele egy mérgező kapcsolatba. Tarja Kauppinen szösszenete a régi gyárvárosok hangulatát idézi fel, általa a múltba tévedve mi is egy ilyen helynek az utcáit róhatjuk képzeletünkben.
Ritkán van könyvértékelés idézet nélkül, e sok remek írás közül a személyes kedvencem Hermann Annamária Pehelykeringő című munkájából származik:
„Születésük és haláluk pillanata úgy olvadt egybe, mint az aszfalton szétpukkanó szappanbuborékok, mert a születést és a halált egy hangtalan pukkanás választja el egymástól, egy szusz, míg a szemhéj kagylója fedélként rá nem borul társára, hogy végső imára kulcsolja a szempillák szövetét.”
A kötet végén a szerzők olykor nagyon ötletes bemutatkozása is olvasható, ezáltal mi is jobban megismerhetjük azokat a tagokat, akikről még nem tudunk semmit, illetve az adott barátunkról is megtudhatunk új dolgokat.
Ezen kötet által új oldalról is megismerhetjük figyeltjeinket, barátainkat. Ajánlható minden kedves Molynak és remélhetőleg a következő pályázaton minél többen kedvet kapnak az íráshoz, és ezáltal újabb barátokat ismerhetünk meg új oldalról. Szóval mondhatom azt zárszóként, hogy várjuk a következőt!
Sásdi Tamás