Kosztolányi Dezső: Pacsirta. Interpopulart, 1995.
„Szégyellte, hogy hallotta azt, amit annyiszor hiába hallott, azt, amire folyton gondolt, azt, ami sok keserves csalódást, arcpirító fölsülést okozott neki.”
Pacsirta egy hétre elutazik a távoli rokonokhoz, otthagyja Sárszegen a szüleit. Anya és Apa nagyon érzik egyetlen nagyleányuk hiányát, amit a városban töltött idővel pótolnak…
Kosztolányi Dezső kisregénye egy, a mindennapokba belesüppedt családról szól, ahol az idős szülők együtt élnek a vénlányukkal, aki rendben tartja a háztartást és főz rájuk. A címszereplő szinte alig szerepel a történetben, szinte csak hallunk róla, miközben a szülők végigaggódják a külön töltött időt és az olvasó sokszor nem tudja eldönteni, hogy akarják-e, hogy egyáltalán visszatérjen egyetlen gyermekük.
Az elbeszélés során főleg az apukát, Vajkay Ákost ismerjük meg, aki egy igazi magának való ember. Valamikor társaságba járt, most visszavonultan él és családfákat készít azoknak, akik hozzá fordulnak eme igényükkel. Munkája egyben a hobbija, imádja a történelem segédtudományait és nem leli örömét a mai szóval élve fikciós művekben. A szerző kiválóan jellemzi őt a következő idézettel:
„Itt élt, a múltban. És amint mások a jövendőmondóhoz járulnak, úgy zarándokoltak őhozzá sokáig messze megyékből előkelő urak, kik múltjukat óhajtották megismerni.”
Kosztolányi a család unalmas életének felvázolása közben kiválóan felvázolja az őket körülvevő város, Sárszeg életét, ahol
„mindenki találkozott mindenkivel, naponta többször, akár akart, akár nem, mert a város úgy épült, hogy a téren okvetlenül át kellett mennie mindenkinek, bárhová is igyekezett. Az emberek alig köszöntötték egymást, csak intettek a szemükkel. Nem okozott bennük nagyobb izgalmat ilyen találkozás, mintha egy család tagjai látják egymást a közös lakásban.
Csak az volt a kérdés, mikor találkoznak. Mindenkinek megvolt a maga órája.”
Megtudjuk azt is, hogy milyen nagy dolog a település életében, amikor megérkezik a gyorsvonat és a házaspár révén képet kapunk a korabeli színházi életről, arról hogyan mulattak a korabeli férfiak és milyen volt az éttermek világa. Ezt olyan szinten ábrázolja az író, hogy a könyvet kimondottan veszélyes éhes gyomorral olvasni.
Szőrmentén érintve van a korabeli politikai élet, amely számunkra már történelem. A kiegyezés után vagyunk, és a mellékszereplők által át lehet érezni a különböző irányzatok viszonyulását a dualizmus intézményéhez. Szóba kerül még a Dreyfus-per, a francia-német versengés és a brazíliai munkások sztrájkja is.
A rövidnek mondható elbeszélést a szerző szépirodalmi stílusban, kellő távolságtartással festi le. Annyira rideg az elbeszélés, hogy olvasás közben szinte nem is tudjuk eldönteni, hogy a Vajkay házaspár szimpatikus-e vagy sem számunkra, míg a távol levő lányt már sajnáljuk szinte amikor róla beszélnek.
Igazi kosztolányis munkával állunk szemben, ahol újra a kisember érdekes élethelyzete van a középpontban, amihez kiváló korrajz társul. Bátran ajánlható a klasszikus szépirodalmat kedvelőknek!
A könyv 2025. áprilisi közös olvasásunk volt Ediverzummal, az ő véleményét a következő linken olvashatjátok: https://szemrevalo.wordpress.com/2025/05/13/kosztolanyi-dezso-pacsirta/
Sásdi Tamás
