Mörk Leonóra: Szentjánosfű. Jaffa Kiadó, 2023.
„Nemcsak szeretni szerette a nőket, hanem festeni is, tanulmányozni a vonásaikat, felfedezni az arcukban a szépséget, vagy legalább az egyéniséget. Ezért lett a kedvenc műfaja az arckép.”
Szent Iván éjszakáján az addig a férfiak iránt kevésbé érdeklődő Aelke megismerkedik a néma festővel, Jannal. Amellett, hogy lefesti, még egészen közel kerülnek egymáshoz, amelynek nem akadálya a fiatalember némasága. Azonban szerelmük csak egy éjszakán át tart. Jant elszólítja a kötelessége Londonba, és mire visszatér Hollandiába, a lány már férjes asszony és van egy gyereke…
Mörk Leonóra könyve egy megható szerelmi történet, amely mögé az írónő kiváló kultúrtörténeti hátteret festett fel. A fő helyszín a szabadságát nemrég kivívó 17. századi Hollandia, amely ekkor mutogatja még csak oroszlánkörmeit. A történetben átérezhetjük a nemrég kivívott szabadság hatását, az ekkor dúló harmincéves háború hatásán belül a spanyol-holland ellenségeskedést, amely kiterjed a tengerre is. Szőrmentén a (polgári) forradalom felé rohanó Anglia életébe is betekintést nyerünk. A fő hangsúly azonban a kultúrtörténeten van, azon belül is a festőkön, akikből olyan sok van az országban, hogy ha „eldobnak egy féltéglát, az biztosan egy festőre esik.” A történetben a korszak legjelentősebb festője, Rembrandt is felbukkan, mint Néma Jan mestere. Jant az írónő mélyen érző emberként ábrázolja. Bepillantást nyerhetünk a munkamódszerébe, a nőkhöz való viszonyába és abba, hogyan tölti a szabadidejét. Utóbbi által a korabeli holland kocsmakultúrából is kapunk egy kis ízelítőt.
A történet női főszereplője Aelke, aki egy igazán magának való lány és a történet során csak a festő főhős tudja meglágyítani a szívét. Nagy segítségére van a minden lében kanál nagynénje, Jacopa de Vries, aki „mint a pók, úgy szövögeti a hálót” és érdekes szerepet játszik mellékszereplőként a történet során.
A szerző a gyönyörű történetet rendkívül érdekfeszítően írta meg, amely szép mondataival szinte azonnal magához láncolja az olvasót, aki észre se veszi azt, hogy lassan végére ér a kötetnek. A történetből nem maradhatnak ki természetesen a mély gondolatok sem, amelyek közül szerintem ezek kiemelkedőek:
– Néni, hát lehet ostobán szeretni? – hallotta meg az unokahúga hangját.
– Sajnos lehet – sóhajtott fel az asszony. – Ha a szeretet nem épít, hanemrombol minket. És a másikat.
„Csak azzal nem számolt, hogy a lezáratlan múlt tovább kísérti az embert. Hogy a félig nyitva hagyott ajtót vagy ki kell nyitni és belépni rajta, vagy végképp becsukni.”
„Aelkét viszont hiába próbálta elfelejteni. Ott lakott a szívében, és időről időre előbukkant, hogy emlékeztesse rá, a múlt, a nevével ellentétben, nem múlt el.”
Ezek mellett a szerző olykor a humoros oldalát is megmutatja nekünk, amelyeket érdekes megállapítások és parázs párbeszédek formájában tár elénk:
„Márpedig ha valakinek felsőbb utasításra éjszakánként a francia király követeit kell szórakoztatnia, az nem hagyhatja faképnél az előkelő vendégeket azzal, hogy bocsánat, haza kell ugranom a feleségemhez, különben sosem születik örökösöm.”
„Hanem mit akarok kérdezni…
– Mit akarsz kérdezni? – csúfolódott a lány, mire Tjeerd-Pieter, konstatálva, hogy már a lila hortenziákkal teli kertben járnak, és mindjárt megérkeznek, összeszedte bátorságát:
– Hát azt, hogy ha este kopogtatnék az ablakodon, akkor beengednél?
– Az emeleten alszom”
A történet vége után az Utószóban a szerző a kötet keletkezéséről oszt meg velünk érdekes információkat, amelyben természetesen afelvázolja a történelmi hátteret is. Ez a kötet bátran ajánlható azoknak, akik egy szépen megírt, de ugyanakkor kikapcsoló olvasmányra vágynak, a történelmi romantikus regények kedvelőinek pedig kötelező olvasmány!
A könyv második közös olvasásunk volt Csonka-Szabó Brigivel, akinek a véleményét a következő linken olvashatjátok: https://brigeri.blog.hu/9999/12/31/mork_leonora_szentjanosfu_brigi
Sásdi Tamás