Bíró Szabolcs: Az utolsó tartományúrig. Athenaeum Kiadó, 2016. 

„Nem volt szép látvány, amit a fegyverrel maga után hagyott, de a háború már csak ilyen – bárhogy is énekeljék meg a vásártereken vagy az ünnepi lakomákon, a valóságban sohasem szép.”

Subics Mladen legyőzése után már csak a Babonics János által uralt szlavóniai, dalmáciai és horvátországi részek nincsenek Károly kezén. Meg is bízza Gutkeled Miklóst, hogy foglalja vissza a területet, miközben ő Visegrádra költözik. Gutkeled Miklós pedig elindul délre, vele tart Lackfi János és a bosszúra szomjazó Bátor Attila is…

Bíró Szabolcs harmadszorra is elkalauzol minket Anjou Károly Magyarországára, ahol újra több szemszögből követhetjük az eseményeket. Az uralkodó a költözéssel és az utódlással van főleg elfoglalva, miközben hadai az utolsó tartományúr ellen vonulnak. Bátor Attilát az ág is húzza ebben a részben és mivel azt érzi mindent elvesztett, őt csak az hajtja, hogy revansot vegyen a családja és az otthona tönkretételéért. Közben két egykori apródja az ország másik végében próbál szerencsét az egri szőlőbirtokon. A történet nagy kérdése természetesen az lesz, hogy a király egykori lovagja vajon elégtételt kap és az ifjaknak milyen sors jut osztályrészül?

Miközben kibontakozik a cselekmény, nem maradhat el a korabeli települések leírása és a mindennapi életbe való bepillantás. A szerző gyönyörűen lerajzolja nekünk Visegrádot és Egert, utóbbit egykori főiskolásként szívmelengető volt olvasni:

„A fogadót keresvén végre kicsit jobban is meg tudták nézni maguknak ezt az Eger nevű helyet. Azt már korábban is megállapították, hogy a kis várost körös-körül hegyek övezik, és hogy a helyiek több jókora területen is kiirtották a környező erdőt, szőlővel beültetve az így nyert termőföldet. Azt azonban csak most vették észre, hogy Egert egy jókora patak is kettészeli, továbbá, hogy bármerre is mennek, a település fölé magasodó vár mintha folyamatosan figyelné minden léptüket. Olyan volt, akár egy kényelmesen elterülő óriás, aki egyszerre bír fenyegető és megnyugtató jelenléttel, attól függően, ki milyen szándékkal érkezik az oltalma alá helyezett városba.”

Ebben a részben tanúi lehetünk, hogyan zajlott le egy szülés a királyi házban, ami már-már komédiába is fordul, de átérezhetjük, mennyire traumatizálta a nagyobb hadvezéreket is az állandó öldöklés, és még egy szerencsejátéknak induló kocsmai verekedésbe is bekapcsolódhatunk. Az író ismét a végére tartogatja az aduászt egy nagy csataleírásban, amely a tőle megszokott módon igen brutálisra sikerült.

Erre a kötetre is jellemző a szépirodalmi igényességgel megírt szöveg, olvasmányosságát fokozza, hogy a komor hangulat mellé pár humorosan megírt jelenetet is vegyített a szerző. Az utószóban szót ejt még az első trilógia lezárásáról és a következő kötetek témájáról, és egy irodalomjegyzék is segíti az olvasót, ha a regény után a szakirodalomban is elmerülne.

A könyv 2026. májusi közös olvasásunk volt a BrigEri blog Brigijével, az ő véleményét a következő linken olvashatjátok: https://brigeri.blog.hu/9999/12/31/biro_szabolcs_az_utolso_tartomanyurig_brigi