Mörk Leonóra: A papagájos ablak. Jaffa Kiadó, 2024.

„Ami a német történelem szerencsétlensége, hogy tudniillik Bismarck színre lépéséig megszámlálhatatlan törpeállam osztozkodott az ország területén, az a turista szerencséje. Az apró hercegségek uralkodói ugyanis mind kötelességüknek érezték, hogy minél pompázatosabb udvart alakítsanak ki a saját minibirodalmukban, így bármerre járunk, lépten-nyomon csodaszép palotákba és rezidenciákba botlunk.”

Mi történik akkor, amikor hirtelen rájövünk, hogy egy kis kalandra vágyunk, elszökve a mindennapi teendőktől? Mörk Leonóra ezt meg is tette, és ahelyett, hogy az El Caminót választotta volna, ennek egy alternatíváját szemelte ki, ami Németországon vezeti keresztül.

A szépirodalmi igényű útleírásban tizenhat fejezeten keresztül járja be azokat a helyeket, amelyek Luther Márton pályafutásának egy-egy fontosabb színhelyei voltak. Drezdába vonattal érkezik, és innen megy tovább két útitársának mondható tárggyal: Luthival, aki a reformáció elindítójáról mintázott ki figura és egy bérautóval, ami a Herbert nevet kapja. Miközben bejárja az utat, bemutatja az adott város nevezetességeit, így mi is úgy érezzük az út során, mintha vele lennénk ezen a kiránduláson. Közben megismerjük magát a szerzőt is, aki Luther mellett nagyon szereti Goethe munkásságát és a német komolyzenét, főleg Bachot. Számos utalást tesz az aktuális helyszín régmúltjára, de előkerülnek a közelmúlt eseményei is, ebből azt is megtudhatjuk, hogy az NDK-ban hogyan változott az evangélikus vallás megalapítójához való viszonyulás, főleg akkor, amikor közeledett születésének ötszázadik évfordulója. Ahol van magyar vonatkozás, ott előkerülnek a magyar történelem eseményei is, mint a merseburgi csata kudarca vagy Szent Erzsébet személye.

Kisebb történetekben bepillantást nyerünk Leonóra életébe is, aki a család által szerette meg az akkor még NDK-beli utazásokat, de láthatjuk őt debreceni történelem szakos egyetemistaként, akit az érdekel elsősorban, hogyan élt maga az ember az évszázadok folyamán. Kicsit bekukkanthatunk az írói módszereibe is és képet kapunk arról, hogy egy-egy regényének megszületését mi inspirálta.

A kötetben érezhető egy kisebb társadalomkritika is, főleg a mai fiatal generáció mobilt-függősége kerül terítékre többször is, amit kiválóan szemléltet a következő idézet:

„A tó körüli park nagy fáinak árnyékában minden talpalatnyi helyen fiatalok ülnek, és iszonyatosan koncentrálva bámulják a telefonjukat. Manapság ezen igazán nincs mit csodálkozni, a férjem szerint én magam is folyamatosan a mobilomat baszkurálom (ami egyébként nem igaz), de itt valahogy a szokottnál is magasabb az olyan járókelők száma, akik egyetlen pillantást sem vesztegetnek a kacsacsaládokra vagy a vízben tükröződő palota világhírű barokk szobraira, hanem még menet közben is makacsul az okostelefonjuk képernyőjére merednek.”

Az elbeszélés rendkívül személyes, az olvasót egyből magával rántja a szerző közvetlen stílusa. Nem fukarkodik a humorral, ezért a könyvet kevésbé ajánlatos tömegközlekedésen olvasni, főleg a következő idézetek miatt:

„A humánusnak szánt mondás szerint a reformáció azért tört ki, mert VIII. Henrik el akart válni, Luther pedig meg akart nősülni.”

„Sajnos a 8. század óta a tóparton trónoló kastély sem látogatható, mert szálloda működik benne, ily módon kizárólag a Hófehérkéről, Csipkerózsikáról meg egyéb Grimm-alakokról elnevezett apartmanok lakóit engedik be oda. A többiek legföljebb a kerítés fölött kukkanthatnak be a kertbe, mint Bolond Istók Debrecenbe.”

„A kolostorokban nem véletlenül rendezték be régen a refektórium nevű helyiséget: a barátok all inclusive ellátást kaptak, ha megéheztek, nem a városba kellett kiugraniuk a McDonald'sba.”

Ez a kötet egyszerre egy személyes útleírás és kultúrtörténeti kalauz Németország egy-egy pontjáról könnyed, mégis igényes formában. Bátran ajánlom mindenkinek, aki egy kiváló olvasmánnyal szeretne elmenekülni a hétköznapok szürkeségéből!

Sásdi Tamás