Bauer Barbara: A hídépítő 2. A múlt ereje. Jaffa Kiadó, 2026.

„– Kevés család mondhatja el magáról, hogy nyolc-kilenc generáción keresztül, ugyanazt a nemes mesterséget űzve építi és szépíti ugyanazt a várost.”

Bauer Barbara ott folytatja a második részben, ahol az előzőben félbehagyta. 1777-ben vesszük fel a fonalat és egészen 1944-ig élvezhetjük az evangélikus tót család generációinak a történetét.

Általában a família egy-egy jelentősebb tagjának életét kísérhetjük végig, ahogyan felnő, a a rokonokkal együtt építi-szépíti a várost, megtalálja élete párját, akivel családot alapít és közösen élik át a történelem viharait, kipróbálnak új dolgokat és tovább örökítik az utódoknak a családi legendát a nagy értéknek számító skatulyával együtt, amit senki nem nyit ki soha. Mindegyik családtag könnyen megkedvelhető, ezért is fájdalmas, amikor valamilyen csapás éri őket járvány, természeti katasztrófa vagy erőszak formájában.

Közben maga Csaba is fejlődik: felépülnek a templomok, megnyitnak a vendéglők, köztük a cukrászda, ahol a hőseink által furcsának tartott süteményeket lehet enni és kávét inni, befut az első vonat és levetítik az első filmet a helyi moziban.

Hőseink a nagybetűs történelmet is megélik, II. József türelmi rendelete elhozza az evangélikusok számára a szabad vallásgyakorlást, átélik a napóleoni háborúkat és annak a gazdasági hatásait, majd olvassák a Pesti Hírlapot és vitatkoznak Széchenyi és Kossuth nézeteiről. Hírt kapnak az 1848-as forradalomról és a családból van, aki részt vesz a szabadságharcban és elege lesz az öldöklésből. Megtudhatjuk, miért nevezték a 19. század végén Békés megyét Viharsaroknak és átélhetjük az első világháború, a Tanácsköztársaság, a román megszállás okozta borzalmakat és Trianon fájdalmát. Tapasztalhatjuk a bécsi döntések hatását és végül újra elénk tárul a szenvedés a második világháború szörnyűségeivel: képet kapunk arról, hogyan rettegett a család attól, hogy nem térnek vissza a Donhoz vezényelt szeretteik, emellett pedig tanúi leszünk a zsidók deportálásának és végül a város lebombázásának. A csehszlovák lakosságcseréről és a kommunizmus brutalitásáról már csak szőrmentén értesülünk az epilógusban.

Az események mellett úgymond korabeli sztárvendégek is felbukkannak, az első gőzös beérkezésekor ott van a tömegben Wenckheim Krisztina, majd a Kőrös partján először csibészként, majd híres festőként felbukkan Munkácsy Mihály, de betér a városba Áchim L. András társaságában Ady Endre is.

Az írónő a tőle megszokott módon meséli el nekünk, ennek a szimpatikus családnak a több generációnyi históriáját, amelyből nem hiányozhatnak a védjegyévé vált gyönyörű gondolatok sem, amelyekből nagyon nehéz kedvencet választani. Egyetlen negatívum, hogy véleményem szerint a második világháború utáni eseményeket jobban ki lehetett volna domborítani és a család szemszögéből elmesélni, valószínű könnyen összejöhetett volna egy harmadik kötet is. Jelen nagyregény így is elég vastagra sikeredett, ráadásul a puha kötés miatt elég nehézkes az elején és a végén az olvasás kisebb rongálódás nélkül. Ezt leszámítva egy olyan kötettel van dolgunk, amely könnyen berántja az olvasót, és szinte a benne szereplő család tagjának érzi magát.

Bátran ajánlom azoknak, akik egy város fejlődéséről szeretnének olvasni regényes formában, amelynek középpontjában egy család áll, amely mellett zajlik a nagybetűs történelem!

Sásdi Tamás