Benedek Szabolcs: Nothing is real. 21 Beatles dal. Helikon Kiadó, 2024.
„És azt is tudod, hogy megszállott Beatles-rajongó vagyok, a szó legjobb és legrosszabb értelmében, és a Beatles számomra kapaszkodót jelent, ha úgy tetszik, életfilozófiát, de a túlélés eszközét mindenképpen. Ennek a négy csávónak a zenéje sok mindenen segített átlendülni, és ezután is segíteni fog.”
Egy kocsmában egy középkorú férfi és egy fiatalabb nő beszélgetni kezd. Előbbi nagyon szereti a Beatles együttest és szeretné megismertetni vele újdonsült partnerét…
Benedek Szabolcs egy érdekes narrációjú történetben kedvenc együttese történetét és Magyarország közelmúltját dolgozza fel valamint napjaink társadalma elé tart kegyetlenül őszinte görbe tükröt. A feldolgozás különlegességét az adja, hogy a két ismerkedő fél közül csak a férfi gondolatait olvassuk, és lényegében őt ismerjük meg teljesen a történet folyamán. Ő egy kulturális rovat újságírója, családos ember, de a házasság nem éppen a legjobban működik. A másik fél személyisége szinte teljes balladai homályban marad, elsőre annyit tudunk meg róla, hogy főképpen metálzenét hallgat, nagyon szereti a sört, a történet során ehhez alig adódik bármi plusz információ.
Miközben a két fél között egy szorosabb kapcsolat alakul ki, mi 21 kevésbé ismert dalon keresztül megismerjük minden idők egyik legsikeresebb zenekarának munkásságát, a sikerek hatását a tagokra, bepillantást nyerünk a gondolkodásukba, a magánéletükbe és a karrierjüket is napjainkig végigveszi a mesélő, aki rajongóhoz hűen nagyon szép megállapításokat tesz a kedvelt zenekaráról és rávilágít arra is, mitől lett ilyen sikeres:
„Az röpítette föl pillanatokon belül iszonyat magasságokba a Beatlest, hogy a fiatalok úgy érezték, ez az ő hangjuk, és ezek a csávók, akik a lemezen énekelnek, ugyanolyanok, mint akik hallgatják.”
A banda története mellett felsejlenek a második világháború utáni Magyarország eseményei is, érintőlegesen említésre kerül a háború utáni helyzet, 1956, a Kádár-korszak politikája és a rendszerváltozás. Képet kapunk arról, hogy a tanyasi életből milyen volt átszokni a városira, milyen nehéz volt az embernek telefonhoz jutnia és a zenehallgatás korabeli eszközeit is tüzetesen megismerjük. Ezáltal a 2000 után született olvasó átélheti, hogy régen milyen körülményes volt egy-egy zeneszám megszerzése, és felismeri, hogy manapság mennyire könnyű dolga van, hiszen ott van a telefonján a Spotify és egyéb alkalmazások tömkelege. A régebben születettek számára pedig kész nosztalgiaérzést kelt az orsós és a kazettás magnó, a music center, a VHS és most már az mp3 lejátszó említése is.
A mese harmadik szála a jelen társadalom állapota, amelyről lesújtóan fogalmaz a szerző által megformált karakter. Erős kritikát kap a közösségi média, amely inkább magányossá és iriggyé teszi az embert, érinti napjaink problémáit, ahol előkerül a mindenkori hatalom gátlástalansága, a környezeti problémák, csonka családok és a szenvedélybetegségek. A szerző itt meglehetősen erős gondolatokat oszt meg velünk, ezek közül a következők emelkednek ki:
„Másrészt az a k***a nagy helyzet, hogy az egész világ a szorongásra és a félelmekre van berendezkedve. Hiába megy a duma, hogy keep smiling meg keep calm, és tanuld meg szeretni önmagadat, engedd el a stresszt. Közben évről évre kihirdetik, hány tizedmásodpercre vagyunk a világvégétől, mennyi aktuálisan a karbonlábnyomunk, és hány hét alatt zabáltuk föl a Föld egész évre érvényes készletét. A politika is a szorongásra épít: félj ettől meg amattól, mert amaz egy rohadt g**i és rosszat akar neked, vagy ha amazoktól nem félsz, akkor viszont félj tőlünk, mert mi biztosan kicsinálunk. És utálj is mindenkit, aki mást gondol, mint te, mert ő is utál, és ha ő kerekedik felül, neked lesz még sz***bb.”
„Az írásos kommunikáció félreérthető és félrevezető lehet. Nincsenek természetes hangsúlyok, tónusok, csomó minden elvész, ami egy párbeszédnek fontos eleme. Hiába teszel szmáljikat meg emodzsikat meg a f***om tudja, miket, az attól még nem ugyanolyan, mint amikor a másik hangjának a rezdüléseiből és a gesztusaiból látod, hogy mit érez és mit gondol.”
A szokatlan narráció ellenére a történet már az elejétől fogva magával ragadja az olvasót és nem lehet észrevenni a közel 400 oldalt. Átérződik a szerző zenekar iránti imádata, a napjaikról szóló kritika pedig még jobban hozzátesz ahhoz, hogy egy kiváló olvasmánnyal gazdagodjon az ember. Az élményt még megfűszerezi, ahogy a szövegből kiszólva a jó könyvről oszt meg gondolatokat:
„Mert a jó könyvhöz kellenek az apró részletek, anélkül nem lesz eleven. És ha nem eleven, akkor senkinek nem folyhat össze a taknya-nyála.”
Ebben a könyvben megvannak azok a bizonyos apró részletek, sokkal több, mint egy együttes történetét feldolgozó könyv. Bátran ajánlom azoknak, akik már olvastak a szerzőtől vagy most ismerkednének vele! Olvasás után pedig elgondolkodhatunk rajta, hogy a mi kedvenc együttesünk is megérdemelne egy ilyen regényt…
Sásdi Tamás