Krúdy Gyula: Rózsa Sándor. Móra Ferenc Könyvkiadó, 1971.
Krúdyt mindig élvezet olvasni, az ember szinte issza a szavait. Ebben a regényében az alföldi kegyetlen betyárvilágba kalauzol el minket, ahol Rózsa Sándor rablóbandájával tartja rettegésben a Szeged és Kiskunfélegyháza közötti úton a lovaskocsikat. Van, hogy még Ferenc József delegációját is megpróbálják kirabolni, de csak üdvözlés lesz belőle. A szerző kitűnően csempészi bele a történelmi személyiségeket, először Kossuthot, aki felfogadja a betyárvezért a rácok elleni küzdelemre. Itt főhősünk hű marad önmagához és a harc mellett végigrabolja az ellenséget is. Rózsa Sándor megjárja a börtönt is, ahonnan a kiegyezés után szabadul ki, nevezetesen Andrássy Gyula ad neki kegyelmet. Ezután élete rablására készül, amelyben bosszút akar állni a vonaton, amely elvette tőle a jóval lassabb lovaskocsik kirablásának lehetőségét… Krúdy jellemábrázolása alapján egy tolvaj westernhősnek is elmenne a főhős, aki ember is tud maradni ebben a kegyetlen betyárvilágban, de tud kegyetlen is lenni. A tájleírást kissé kispórolta, de számomra mégis élvezet volt, hogy Szegeden, illetve környékén játszódik a történet nagy része. Egyetlen gond volt ezzel a kötettel, hogy nagyon rövid, én legalábbis olvastam volna még Krúdy sorait, annyira élvezetes volt ez a történet. A kötet utószavából megtudhatjuk, mi motiválta a szerzőt a történet megírásában, ettől mi is kedvet kaphatunk kortársa, Móricz Zsigmond húsz évvel későbbi munkáihoz. Ez a kötet ajánlható bárkinek, aki szereti Krúdy műveit, illetve a magyar történelem mitikus hőseiről kíván olvasni!