Bauer Barbara: Még látlak odafenn. Jaffa Kiadó, 2024, 

„Minden ránc, minden heg, minden betegség és fájdalom mögött van egy történet. Ahogy minden mosoly és könnycsepp mögött is.”

Bauer Barbara regénye egy, a lélek mélyére hatoló történelmi regény. Főhőse, Kojnok Ferenc, akivel a gimnáziumban vesszük fel a fonalat. Minden álma, hogy pilóta lehessen, legjobban az őt csodáló Ágnes hisz benne, akivel rövidesen összekötik az életüket. Ők ketten a történet főszereplői gyermekükkel, Misivel együtt. A család egy egészet alkot, akiket egyből a szívébe zár az olvasó és a történet nagy kérdése, hogy a háborúba behívót kapó Ferenc látja-e vajon még őket?

A cselekményt egy nagyon részletes korrajz teszi még jobban feledhetetlenné. Hőseink a trianoni békeszerződés által elszakított területen élik meg a fiatalságukat, ezzel átérezhetjük, milyen érzés volt az 1930-as években külhoni magyarnak lenni. A fiatalok kijutnak a berlini olimpiára a közönség soraiba, ahol elsőkézből tapasztalják a náci Németország mindennapjait, emellett végtelenül örülnek az összes anyaországbeli versenyző sikerének. Hazatérve először átélhetjük azt az örömmámort, ahogy Csehszlovákia egy részét visszacsatolják az első bécsi döntés által, amivel valóra válhat Ferenc gyermekkori álma és elvégezheti magyar színekben a pilótaképzést. Magát a képzést az írónő rendkívül precízen bemutatja, minden fény-és árnyoldalával együtt. Miután Ferenc elvégzi az Akadémiát, minden adott lenne egy boldog élethez, hisz összejött az álommeló és a szerető család, a dologba azonban kegyetlenül belerondít a második világháború kitörése. Főhőseink ráadásul saját bőrükön tapasztalják meg a napjainkig is rejtélyes kassai bombázást. Az ország háborús szerepét az írónő egy fogadáson játszódó jelenettel illusztrálja legjobban:

„Ismét a tábornokok felé pillantott. A magas, szederjes képű szőkére és a robosztus, vörös csillagos tányérsapkásra, ahogy egymást időnként vállon veregetve beszélgettek. És a közöttök álldogáló magyarra, aki hol az egyikre, hol a másikra sandított. És mi éppen közöttük vagyunk! sóhajtott fel kétségbeesetten.”

Ferenc ezután a Don-kanyarban köt ki, ahol a végzetes urivi áttörés után eltűnik és a családja semmilyen hírt nem kap róla évekig. Az írónő kiválóan festi le azt a traumatikus állapotot, ahogy az otthon maradottak folyamatosan várják haza szerettüket, akiről nem tudni, hogy él-e még. És ha ez nem lenne elég, a történelem akkor is teker egyet az emberek szenvedésein, amely a csehszlovákiai magyarok kitelepítésében mutatkozik meg.

A repülős kiképzés mellett a sakk rejtelmeibe is betekintést nyerhetünk. Ferenc és Misi profi játékosok a maguk korában, a történetben egy-egy győzelmük pedig az egész életükre kiható eredmény.

Az írónő a tőle megszokott gyönyörű stílusban írta meg a történetet. Miközben a Kojnok család tagjait a történelem viharai ide-oda repítik, Bauer Barbara szebbnél szebb gondolatokat ad a szájukba, amelyek közül a következőek voltak számomra kiemelkedőek:

„Az idő mindig akkor rohan, amikor éppen visszatartanánk. Amikor minden pontosan olyan, amilyennek akarja az ember, és lassan kellene megélni, óráról órára, percről percre minden pillanatát. Vagy amikor időre lenne szükség.”

„Nem attól vagy erős, hogy elrejted mások elől az érzelmeidet, hanem attól, hogy vállalod.”

„Az ember észre sem veszi, hogy mi mindent mondatnak ki vele. Minden egyes mondat mögött egy további lapul, rejtőzködik, aztán egyre többet mutat magából, és egyre inkább eltakarja az igazságot. A valaha volt igazságot.”

A regényt elsősorban azoknak ajánlom, akik szeretik a 20. századi magyar történelmet és ennek viszontagságait egy fiktív család életén keresztül szeretnék átélni!

A könyv 2024. májusi közös olvasmányunk volt a BrigEri blog Brigijével, akinek a véleményét a következő linken olvashatjátok: https://brigeri.blog.hu/9999/12/31/bauer_barbara_meg_latlak_odafenn_brigi

Sásdi Tamás