Esterházy Péter: Utazás a tizenhatos mélyére. Magvető Könyvkiadó, 2018.

„Soha nem jövök kísértésbe, hogy értelmiségiként nézzek erre a sportra, vagy akár csak értelmes emberként, ha így tennék, akkor látnám azt, amit a barátom – kicsit kevesebbet –, ezt a megvetésre méltó bunkóságot, kulturális ürességet, félelmes kultikus cicomát, a szórakoztatóipar törvényeinek való kiszolgáltatottságot, a korrupciót, a bűntettbe forduló szociális kompenzálásokat, mindazt, ami körülveszi a futballt, sőt emelné föl szigorúan a barátom a mutatóujját, hozzá tartozik, belőle nő ki az erőszak, amely olyannyira otthonos a lelátókon, ez a folyamatos frusztráció, mely nélkül nincs szurkolótábor.”

Nem szeretem a focit. A Forma-1-et szeretem, de ez nem ide tartozik, csak azért írtam így le, hogy hű legyek a könyv írójához. Szerintem egy kezemen meg tudom számolni, mennyi meccset néztem eddig végig, olvasni se olvastam róla nagyon. Azonban ha Esterházy Péter elmélkedik róla, akkor más. Az ő stílusában, szépirodalmi köntösbe csomagolva már sokkal jobb olvasni róla.

A vékonyka, mindössze 146 oldalas könyvecskének a szerzőhöz hűen nincs is igazán története, a tőle megszokott módon olvashatjuk a gondolatait, amelyek a futball, a család, a magyar és főleg a német társadalom összehasonlítása körül forognak, sokszor irodalmi utalással teletűzdelve.

Ezekben érezhető a sport iránti szeretet, amely gyermekkora óta végigkíséri és az a büszkeség, hogy a testvére voltaképpen ezzel keresi a kenyerét. Felidéz pár olyan meccset, ahol ő is jelen volt. Az elbeszélésben kitér a bírók munkájára, hangsúlyozza, hogy a csapatot akkor is szeretni kell, ha éppen nincsen nyerő szériája és szól arról is, hogyan ócsárolják a játékosokat egyes szurkolók.

A szöveget a tőle megszokott minőségi stílusban olvashatjuk, ebből nem hiányozhatnak a szerzőre jellemző megszokott jegyek, mint a barokkos körmondatok, a humor és a nyelvi játék. Miközben a tizenhatos mélyére utazunk, olyan aranyköpésekkel leszünk gazdagabbak, mint:

„Ha a feleségem ártatlanul (vagy ártatlanságot mímelve!) megkérdezte, hogy Bernben volt vagy Bázelban (annyi tisztesség azért maradt benne, hogy nem mondta ki, mi lett volna Bernben vagy Bázelban), akkor hörögve üvölteni kezdtem, hogy semmi sem volt Bernben vagy Bázelban, Bernben vagy Bázelban soha nem is volt semmi, Bernben vagy Bázelban legföljebb Bern és Bázel van. Konkrétan Bernben Bern és Bázelban Bázel, de ezt már nem tettem hozzá.”

„Ami van, az fáj vagy fájni fog. Nincsen olyan mozdulat, amelyhez ne kapcsolódna fájó múlt, fájó történet és jelen idejű „rinja”.”

Esterházy Péter remekül keverte a labdarúgást az irodalommal, bátran ajánlható mindent olyan olvasónak, aki a magáról a sportról és az szerző ehhez való viszonyáról szeretne olvasni!

Sásdi Tamás