Toldy Csilla: Kata. Karády, a lázadó díva. Open Books, 2024.
„De amikor Kata megszólalt, galvános melegséget érzett a szíve körül. Ez a hang… hisz még a halottakat is feltámasztaná! Mint a templomi orgonasíp, mély, melankolikus és erős. Megrázó, lélekbe markoló ereje volt.”
Egy ünnepelt sztár, aki a háború közepette is arra gondol, hogyan segítsen a bajbajutottakon. Egy család, amelynek tagjai rajonganak ezért a hölgyért. Egy kritikus, aki szintén imádja. Egy zsidó orvos, aki mindenkihez kapcsolódik. És egy háború, amely összefonja az összes szereplő sorsát…
Toldy Csilla regényének címe kissé megtévesztő. A cím alapján azt hinnénk, hogy egyedüli főszereplője maga Karády Katalin, aki lényegében az első celeb volt a Horthy-korszakban. A könyv középpontjában ugyan ő áll, de maga a cselekmény az 1940-es évekre összpontosul, a díva gyermekkorával és sztárrá válásával csak említésszinten találkozunk. Maga a történet váltott nézőpontban játszódik, egyszer Kata, egyszer pedig Ágnes és családja története elevenedik meg. A művésznő által betekintést nyerünk abba, hogyan próbálták az emberek segítséget nyújtani a holokauszt idején az üldözött zsidóknak és a főhősnő bőrén keresztül érezhetjük át azt a poklot, amit a jó cselekedetért cserébe kaptak a nyilasoktól a próbálkozók. Közben emlékfoszlányokban kibontakozik előttünk az, hogyan alakult ki Kata körül a rajongói kör, de természetesen olyanok is akadtak, főleg a szélsőjobb körében, akik gyűlölték.
A másik szálon egy család története bontakozik ki, akik szeretik azokat a filmeket, amelyekben Karády játszik és az általa énekelt dalokat. Fontos szereplő még Egyed Zoltán, aki segítette Kata karrierjét és Weisz doktor, aki mindkét szálhoz kötődik.
Elbeszélés közben mindkét szemszögben olyan események elevenednek meg, mint Magyarország német megszállása, a zsidók deportálásának leállítása, a sikertelen kiugrási kísérlet, a Szálasi-féle rémuralom, Budapest ostroma, az oroszok brutális viselkedése és a „népi demokratikus átalakulás”.
Egy enyhe romantikus szál is fellelhető, a tizenéves Ágnes örök hűséget fogad testvére barátjának, Csokinak, míg Kata nagy szerelme Ujszászy István, Horthy Miklós egyik legfőbb katonai bizalmasa. A szerelem mellett felbukkannak a korszak ünnepelt sztárjai is, mint Jávor Pál és Bajor Gizi.
A szerző már kezdettől fogva rendkívül érdekfeszítően prezentálja számunkra a történetet, a karaktereket könnyen megkedvelhetjük és a háború borzalmait olyan szinten ábrázolja, hogy azt érezzük, mi is ott vagyunk a pusztítás közepette. Nagyon jó példa erre az elpusztított Budapest leírása:
„A város olyan lett, mint egy lobotómián átesett agy. A felrobbantott hidak bénán és csonkán meredeztek, a budai Vár golyószaggatott fala foszladozott, akár egy ócska, a látóhatárra aggatott függöny.”
A sztori alatt megidéződnek a Kata által énekelt dalok, amelyeket érdemes meghallgatni az olvasás szünetében.
Egy kiváló regény, amely a csalóka címe ellenére egy szívbemarkoló történetet takar. Egy hölgyét, aki feljutott a csúcsra és onnan nagyot esett, de közben is az embertársain segített. És egy család, amely az ő dalait dúdolva és filmjeiből idézve átélte a második világégés budapesti poklát.
Sásdi Tamás

