Fekete István: Zsellérek. Móra Könyvkiadó, 2024.

„Mindenütt együtt vagyunk, s ha keres valaki bennünket, azt kérdik: hol vannak a „Zsellérek”?”

Fekete István érdekes szerkezetű regénye két kamasz kötelékét mutatja be, amelybe beleszőtte azt is, hogyan élhette meg a vidéki ember a régi Magyarország széthullását. A cselekmény két részben kerül kibontásra. Az elsőben a gimnáziumi évek kerülnek terítékre, ahol a paraszti családból jövő, rendkívül okos Péter először csak segít a tanulásban a tiszttartó kevésbé éles eszű fiának, Lacinak, közben pedig mély baráti viszony alakul ki közöttük, amelynek számos megpróbáltatást kell elviselnie. Itt Péter elbeszéléséből ismerjük meg az eseményeket, hogyan küzdenek meg az érettségihez vezető úttal. A második egységben egy külső narrátor meséli el a már férfivár érett egyetemisták sorsát, ahol László inkább háttérbe szorul és a fő kérdés az lesz, Péter hogyan valósítja meg önmagát.

A két főszereplő kapcsolata mellett a szerző az első részben kiválóan ábrázolja az 1910-es évek tragikus eseményeit. Az elején már benne vagyunk a Nagy Háborúban, ahol nemsokára Péter édesapját elviszik katonának, ezáltal láthatjuk, hogyan zajlik az élet a családfő nélkül, hogyan veszi kezébe az édesanya a ház körüli teendőket és miként történik meg az apa nélküli szüret. Közben a szereplőkkel együtt várjuk, hogy az apuka folyamatosan hírt adjon magáról levélben. Péter folyamatosan figyeli a hadi eseményeket és nem érti hogyan vesztheti el a Monarchia a háborút. Az ő szemszögéből érezhetjük át, mennyire súlytalan hatást váltott ki a vidékből az őszirózsás forradalom és milyen borzalmakat élhettek át a Tanácsköztársaság idején. Utóbbinál egy statáriális intézkedés által mi is átérezhetjük az emberek félelmét a vörösterrortól és az örömöt, amikor értesülnek a proletárdiktatúra bukásáról. Az öröm azonban nem tart sokáig, mert a trianoni döntéssel újabb fájdalom hasít a főszereplők szívébe.

A második részben háttérbe szorul a korrajz, előtérbe kerül a nagyváros és a vidék ellentéte, Budapesten Péter nehezen találja meg a helyét. Az útkeresésben összesen a rádió térnyeréséről értesülünk és a vége felé már előkerül az 1927-ben bevezetett új fizetőeszköz, a pengő is. Tanúi lehetünk hogyan zajlottak a korabeli képviselőválasztás előkészületei Bartalon, a szerző prezentálja is a jelöltek rámenősségét. A voksolás megtörténtéről csak értesülünk, és hiányoltam, hogy nem prezentálja a szerző a nyílt szavazás lebonyolítását, ha már az előző részben belement a Tanácsköztársaság rémségeibe. Tekintve a regény eredeti megjelenését (1939), valószínű ezt nem írhatta bele, ahogyan az egyetemi közegnél a numerus clausus hatásait is kihagyta az elbeszélésből.

A regény kettős elbeszélésmódja számomra kissé megtörte az élvezhetőséget, pedig Fekete István gyönyörű mondatokat rajzolva mesél el egy csodálatos barátságot. Mondataiból árad a vidéki élet és a természet szeretete és egy párbeszédben a későbbi korok magyarságának is van egy fontos üzenete:

„Jó lenne tudni, hogy valamikor ez az ország nem hivatalokból és parasztokból lesz, hanem emberekből. Egyfelé néző magyarokból…”