Bauer Barbara: Vörös posztó. Jaffa Kiadó, 2023.

„Őrület. Mennyi mindent tudunk, hisz benne élünk, a saját életünk, és elég egyetlen nap, új megvilágítás, és minden más értelmet kap.”

Kőrösi Laura háromgyerekes családanya éppen az orvostól kapott rossz hír után egy galériába megy, ahol dédanyja festményeit állítják ki. A képek válogatása közben előkerülnek a múlt elhallgatott történései, amelyek máig befolyásolják az életét…

Bauer Barbara egy ötvenes nő bőrébe bújva, két idősíkban hatol be egy család lelkének a legmélyebb bugyraiba. A cselekmény a jelenben mindössze néhány óra, a festmények által pedig a második világháborúig megyünk vissza. Laura a galériatulajdonos Ádámmal beszélgetve dolgozza fel dédanyja, Denise festményeinek mondanivalóját és a hozzájuk írt szöveget.

Ezekben előkerülnek a háború borzalmai. Átélhetjük, milyen az, amikor ugyan valaki hazatér a frontról, de testileg és lelkileg teljesen meg van nyomorodva és semmi örömöt nem lát az életben. Előkerül a sokáig elhallgatott téma, amikor a „felszabadítóként” érkező szovjet katonák számos nőt megbecstelenítettek, ezt pedig az áldozatok teljesen elhallgatták évtizedeken keresztül, az ekkor fogant gyerekek sem tudtak semmit a származásukról.

A jelenben is megjelennek napjaink problémái, mint az állandó megfelelési kényszer, az, hogy sokan saját magukra nem szánnak időt és mást helyeznek előtérbe. Felbukkan a társadalmi elvárás, hogy mindig a vidámságot kell sugározni mások felé és a problémáinkat nagyon nehezen tudjuk még a hozzánk legközelebb állókkal is megosztani, főleg a betegségekről beszélgetni. Miközben Ádám képről képre kalauzolja Laurát és sokszor lelki támaszt nyújt neki, számos szívbe markoló gondolatot megoszt vele, szerintem a következőnek van a legmélyebb tartalma:

„Az ember mindig azt gondolja, hogy vele ez nem történhet meg. Becsukja az ajtót, lehunyja a szemét, nem hall, nem lát, és ezzel kirekeszti a külvilág gondjait. De van úgy, hogy túl közel kerül a baj. Belép az intim szférába, beférkőzik a gondolatok köré, betolakodik a szemhéj alá, a bőr alá, belső hanggá válik. Onnantól folyton jelen van, harcol a józan ésszel, az érzésekkel, megküzd a testtel és a lélekkel is. Ráadásul alattomosan. Amikor végre egy kicsit kiszakadna, amikor felejtene, fellélegezne, akkor támad. Akkor küld egy oda nem illő gondolatot, és egy szempillantás alatt tönkrevág mindent, amit addig felépített, ami a reményt adta. Visszahúz. És kezdődik elölről a küzdelem.”

Az írónő a tőle megszokott stílusban vezet minket végig ezen az egy napon. A szöveg nagyon gördülékeny, de ugyanakkor az egész rendkívül szívbemarkoló, mondhatjuk, hogy igazi bauerbarbarás. A komor hangulatot olykor könnyed humorral oldja, ami jót tesz az elbeszélésnek. Az utószóban megismerhetjük a kötet megszületésének ötletét, ahol a szerző kitér a történelmi háttérre és a személyes indíttatásra egyaránt.

A kötet fő üzenete az, hogy merjünk szembenézni a múltban megélt traumákkal, mellette a jelen problémáit se hallgattassuk el, mert később fájóan visszaütnek.

Sásdi Tamás