Péntek Orsolya: Vénusz jegyében. Pesti Kalligram, 2022.
„Mondják, az ember felnőttkorában megdöbben, milyen kicsi, amit egykor nagynak látott.
Pécs nem volt nagyobb akkor sem. Arányos volt, mint minden, ami a Vénusz jegyében áll.”
Pécs az egyik legszebb városunk, tele történelmi emlékkel. A históriát kedvelő, ember számára ez a város egy igazi kuriózum. Elég, ha az ember elindul a Barbakántól a Székesegyházon át a Dzsámiig, onnan pedig elsétál a Zsolnay-negyedbe, máris egy külön világban érezheti magát. A kirándulás után pedig nem sokkal érdemes kézbe venni Péntek Orsolya különleges regényét, amelynek főszereplője különb9ző történelmi korokon keresztül maga a város.
Az írónő a történetet egy személyes bevezetővel kezdi, amely alapján megtudhatjuk, hogy nagyon sok városban járt már, de Pécs az, ami számára felejthetetlen marad. Ezután következik az egykoron Rómához tartozó Sopianae sokszínű várossá válásának története.
A történet igazi elbeszélése a végóráit élő Római Császárságban kezdődik, ahol a lakók félnek a barbár betöréstől, és megjelenik a kereszténység is, amely hamarosan hivatalos vallás lesz a birodalomban. Egy azonban örök: Róma közelsége, de Sopianae nagyon hasonlít rá. A következő idősíkban már a kora középkori Magyarországon járunk, ahol a lakók a tatár betöréstől félnek, de tudják, hogy ez a különleges város megvédi őket. Az első érdekes szereplővel Mátyás uralkodása alatt találkozhatunk, amikor a költő Janus Pannonius püspökként teljesít szolgálatot, nagyon távol van a központnak számító Budától. A verselés mellett belemegy a Mátyás elleni összeesküvésbe, ami miatt el kell hagynia ezt a várost, ami legjobban hasonlít a magyar települések közül az általa szeretett Rómához. A következő állomás a törökkor, ahol a hódítók építkeznek, emellett jól megfér egymás mellett az iszlám, a katolikus és az újonnan felbukkanó, reformáció által éltre hívott vallás, amivel ez a csodálatos város először válik igazán sokszínűvé. A török kiűzését követően a város fejlődését egy pestisjárvány szakítja meg, majd tapasztalhatjuk, ahogy a jogakadémia felállításával a felvilágosodás eszméi is teret kapnak. A könyv története iránt érdeklődő olvasóknak szívet melengető érzés, amikor Klimó György is feltűnik a történet során és egy érdekes párbeszéd hangzik el egy másik szereplővel:
– És a könyvtár, az hol van a te városodban, Martin?
– A könyvtár az egyetlen tisztességes hely, püspök úr – mosolygott Martin.
– Kár, hogy olyan, mint a sír, már a sír előtt. A könyvek betűiből világok teremnek, ám aki a tudományra adja a fejét, mégsem él, csak okoskodik az életen. Tudja, mi a különbség a halott betű és a teremtő hang közt, püspök uram? Aki megértette a halott betűk összes titkát, ám nem jutott el az egyetlen, teremtő hangig, azt úgy viszik ki a temetőbe, mintha csak egykori szépasszony volna vagy fukar gyógyszerész, nem pedig tudós ember.
– Nem egészen, Martin. A könyvtárakat nem magunknak gyűjtjük, mint a gyógyszerész a pénzét, és nemcsak a néhányan gyönyörködünk benne, mint a szépasszonyban ő maga, a férje meg a szeretője. Hanem továbbadjuk. Épp, mint ahogy az éltető hang szétáradt a semmiben egykoron.
Újabb időugrásban láthatjuk az 1848-as forradalom idején feltörő lelkesedést és az azt letörő megtorlást. A kiegyezés után pedig eljön az igazi aranykor, amikor a korábbi zsarnok Ferenc Józsefet örömünnep fogadja, amint a vasúttól elmegy a Zsolnay-negyedbe és tovább fokozódik a város sokszínűsége, amikor egy szerb férfi és egy magyar lány egymásra talál, és családot alapít. Mindezt az aranykort dönti fokozatosan romba a város számára először az első világháború, amikor a szerbeket kezdik gyűlölni, majd látunk egy epizódot a rendkívül rövid életű Baranyai-bajai Szerb-Magyar Köztársaságról és átérezhetjük Trianon fájdalmát is. A sötét időszakot fokozza a második világháború, a holokauszt és a kommunista diktatúra ámokfutása, végül az 56-os felkelők disszidálása. Azonban lehet bármilyen sötét korszak, az véget fog érni, a város túléli, ahogy ezt egy szereplő megjegyzi a történetben:
– Ti fogtok elmenni – morogta a foga között a szerbek alatt, a németek alatt, az oroszok és a kommunisták alatt is, mintha ima lenne, amit ki tudja már, hogy hány generáció óta ismételnek a városban, talán a török alatt kezdték.
A kötet szövege nagyon olvasmányos, köszönhetően az írónő nagyon jó stílusának. Szép, barokkos körmondataiból árad a város és a történelem iránti szeretet, utóbbival kapcsolatban egy szereplő szájába érdekes gondolatokat ad:
„A történelem egyre tanít, fiam – mondta a lányának, akit, mivel egy szem gyermek volt, régóta úgy nevelt, mintha fia volna –, arra, hogy magad körül, akármi van az országban, és akármilyen úr ül a nyakadban, építs. Építsd a házad és a hazád. Rakj szilárd falat, amely fölött akármilyen szél zúghat, hadd zúgjon. Legyél felelős a városodért, elsősorban. És akkor majd felelős léssz a hazáért is. Aki a maga virágát gondozza, az gondozza az egészet.”
A regény pécsieknek és a Pécset kedvelők számára egyaránt ajánlott, aki valamikor akár egy kisebb időt is eltöltött ebben a gyönyörű városban, garantáltan élvezni fogja ezt a remek könyvet, különösen, ha az olvasó szereti a történelmi regényeket is!
Sásdi Tamás
