Mörk Leonóra: Táncórák Londonban. Jaffa Kiadó, 2025.
„– Az élet néha mindössze egyetlen ajtót hagy nyitva előtted, máskor viszont tálcán kínálja a lehetőségeket – bólintott a zeneszerző. – Ezek ritka és zavarba ejtő pillanatok. De én azt tanultam meg, bármelyik irányba indulj is el, könnyebb továbbmenni azon az úton, amelyikről tudod, hogy te választottad, és nem mások helyetted. A saját utadon.”
A tizenhét éves Nell hirtelen mindenét elveszít. Elszegődik szobalánynak a híres zeneszerző, Händel házába, akinek nemsokára még egy darabjában is feltűnik táncosként. Miközben együtt dolgoznak, a maestro egyre inkább azt érzi, mintha már találkoztak volna régebben…
Mörk Lenonóra regénye egy több idősíkon kibontakozó történet, melynek középpontjában egy híres német komponista, és egy elárvult lány különleges kapcsolata áll. Amíg fokozatosan megismerjük a lány fordulatokkal teli sorsát, belelátunk abba is, hogyan születik meg az auktor fejében egy-egy darab, miképpen viszi ezt a közönség elé és hogyan dolgoznak össze Nellel, aki tökéletesen betanulja a koreográfiát.
Az írónő a cselekmény mellé kiváló történelmi hátteret vázol fel, rögtön három 18. századi országból. A fő helyszín ugyan az 1700-as évek Angliája, ahol szinte töviről hegyire belelátunk a piszkos London bűnös nagyvárosi életébe, emellett az arisztokraták világába is betekintést nyerhetünk, akik kényük kedve szerint és felelőtlenül bánnak a szeretőnek is használt cselédekkel. Említésre kerül még az anglikán vallás puritánsága, a Stuartok restaurációjának, a dicsőséges forradalomnak és a nagy tűzvésznek az emléke. Händel révén átérezhetjük, mennyire nehezen érteti meg magát egy német angol nyelven, és általa szóba kerül az is, hogy a poroszoknál menedéket lelnek a protestáns vallásúak. Egy pillanatra még a Napkirály udvarát is megcsodálhatjuk és képet kapunk arról, milyen macerás napirendje volt neki, ezáltal mindenkinek elmegy a kedve attól, hogy király legyen.
Mörk Leonóra a tőle megszokott stílusban ugyan, de a sok időugrás miatt kissé kuszán tárja elénk a történetet, amely kezdetben kisebb nehézséget okozhat az események követésében. Mindezt kissé kompenzálja a gyönyörű történelmi háttér és a tőle megszokott, néha mély gondolatokat tartalmazó szöveg és a csípős humorral megfűszerezett párbeszéd.
Sásdi Tamás

