Mérő Vera: Lúg. Felhő Café Könyvek, 2024.

„Nem kibírni nehéz a kibírhatatlant, az ott van, nem elméletileg, nem elmesélve, hanem akkor és ott történik veled, nem gondolkodsz rajta, hogy milyen nehéz, csak csinálod. És ha jön a következő kibírhatatlan, tovább csinálod.”

A nagy port kavart bűnügyeket évekkel később sem feledi el a társadalom. Ilyennek számít a lúgos orvos ügye, amelynek történéseit szinte élőben lehetett követni a média által. A témát Mérő Vera dolgozta fel dokumentumregényében, amely egyfajta kordokumentum is a 2010-es évek Magyarországáról.

Először úgy tűnik, a szerző a közepébe vágva kezdi el a tárgyalást, mert a támadás körülményeivel indít. Szinte a legizgalmasabb résznél visszakanyarodik az előzményekhez, amelyek a 80-as évekbe vezetnek minket és megtudjuk, hogy Renner Erika egy igazi lázadó volt. Láthatjuk mekkora ünnepélynek számított akkor a nagy októberi szocialista forradalom megünneplése, majd kisebb időugrásokban szóba kerül többek között a Bokros-csomag is, aztán a Gáborral való házasságot, a gyerekek megszületését és a Bene Krisztiánnal való megismerkedés körülményeit ismerhetjük meg. Az orvost látva már kezdettől egy fura ember képe rajzolódik ki előttünk, aki túlságosan merev és nem tud kiengedni, viszont tökéletesen próbálja az ízlését a párjához igazítani. Mivel az amúgy köztiszteletben álló orvosnak családja van, nem tart sokáig a kapcsolat, amit érezhetően a férfi nem akar elengedni és folyamatosan feltűnik a főhősnő életében, úgymond nem tudja levakarni magáról. Majd amikor úgy tűnne, hogy minden rendeződik és Erika is megismeri Attilát, jön a szó szerinti horror.

Az előzmények megismerése után visszakerülünk oda, ahol elindultunk és miután megtalálták az elkábított és akkor már lúggal leöltött nőt, a kórházba szállítás után mi is átélhetjük Erika fájdalmait, annyira, hogy a gyomrunk is összeszorul olvasás közben. Megdöbbentő olvasni arról a nemtörődömségről, ami kezdetben a kórházban fogadja, arról, hogy Bene a családi és egyéb kapcsolatai révén szinte bármit megtehet és az is felháborító, ahogy a szakértők viszonyulnak sokszor az áldozathoz. A testi szenvedések mellett végigkövethetjük, hogyan lesz mégis a doki az első számú gyanúsított, majd a bírósági tárgyalásokat, szerencsére nem unalmasan, erről a védelem olykor bugyuta próbálkozási gondoskodnak. Megtudhatjuk még, hogyan született meg a könyv ötlete, a szerző napjainkig vezeti a tárgyalás után történeteket, a végén pedig képet kapunk arról, hogyan élték meg ezt az egészet a barátnők, a gyerekek és az önfeláldozóan legtöbb segítséget nyújtó Attila.

A szerző mindezt érdekfeszítően tárja elénk, amit megszínesít elbeszélés közben a szereplők gondolataival, illetve a kihallgatási jegyzőkönyvek és bírósági tárgyaláson elhangzottak szó szerinti idézésével. Egyetlen hátrány az elektronikus kiadás esetében a szöveg formázásának hiánya, ami miatt sokszor nehezen lehet megállapítani, hogy mikor kezdődik új alfejezet. de még a narrációt és az idézeteket is nehezen lehet elkülöníteni. A lezárást követően található egy link, amely erős gyomrú olvasóknak ajánlott, ez Renner Erika testének lúggal leöntött részét adja közre.

A minden részletre kiterjedő dokumentumregény egy kiváló látlelet az elmúlt évtized magyar társadalmáról, ahol mindig először az áldozat a hibás és nem az elkövető.

A könyvet eredetileg nem terveztem elolvasni, de mikor a BrigEri blog Brigije mondta, hogy neki ez az egyik következő olvasmánya, akkor mondtam, hogy ez legyen a 2026. márciusi közös olvasásunk. Az ő véleményét a következő linken találjátok: https://brigeri.blog.hu/9999/12/31/mero_vera_lug_brigi

Sásdi Tamás