Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön. Press-Ex-Press Kiadó, 1992.

Felnőtt fejjel teljesen más újraolvasni az általánosban kötelezőket, mint amikor sorra került gyerekkorunkban. Nekem személy szerint semmi bajom nem volt vele annak idején, de több ismerősömtől hallottam, hogy túlságosan depressziós. Így újraolvasva tényleg az, de mellette megtanítja az olvasót arra, hogy ha rosszat teszel, bűnhődsz érte, de az a legjobb ha megpróbálod megjavítani a dolgot. Főhősünk többféleképpen is beleesik a történet során ebbe a szituációba, van amikor már nincs visszaút, de néhány rossz cselekedetét sikerül jóvátennie. Mert Gergő mondhatni egy elég rossz gyerek. Jó szándékú, de mindig csinál valamit, amiből tanulnia kell.  Maga a történet eléggé komoran kezdődik, a húga belehal a torokgyíkba és őt is majdnem elviszi, de a cinegék királya megmenti. Édesapja utolsó erejével varr neki egy csodaködmönt, amibe a tündér lakik és ez a ködmön tényleg büntet ha rossz a viselője. Mert néha jól megszorítja, ha viselője rosszul viselkedik, mint amikor nem akarja direkt megismerni a zsákot cipelő édesanyját. Emellett arra is felhívja a figyelmet a könyv, hogy az elesett emberekkel törődni kell, vélhetően ezért került ide a kis bice-bóca története, akit az egész osztály segít. Talán azért is lehet kötelező általános iskola alsó tagozatában, mert olykor meseszerűen beállított szereplők vannak benne, mint a bűbájos Küsmödi vagy a tündérnek titulált Malvinka. És a fő szempont, hogy maga a könyv rövid (az 1992-es kiadás 125 oldal), elég rövidke fejezetekkel, amit egy alsós gyermek könnyen be tud fogadni. Felnőttként jóval gyorsabban kiolvassa az ember és aki nosztalgiázni szeret, annak bátran ajánlható. Annak is, akinek gyerekfejjel nem tetszett, hátha most másképp lesz.