Benedek Szabolcs: Hídváros. Helikon Kiadó, 2025. 

„Ráadásképpen itt, az árnyékot adó hatalmas fák között mintha megszorult volna a történelem levegője: úgy mondják, erre volt valamikor a vár, amelyet csak néhány napig tudott védeni Nyáry Lőrinc, miután a zsoldosai megtalálták a Tisza partján elásott sajkákat, és egy éjjel megszöktek az ostromló török sereg elől; és hát errefelé, a mostani cölöphíd lábánál volt a hajdani rév, amelyen az Alföld pusztáiról a nyugati vásárokra küldött marhacsordákon és az azokat hajtó hajdúkon kívül parasztok, kereskedők, hadvezérek, uralkodók és egész hadseregek keltek át Szolnok elmúlt lassan kilenc évszázada alatt.”

Miután leszálltunk a vonatról és kikeveredtünk a vasútállomás hatalmas épületéből, a panelházak ölelésében találjuk magunkat, majd elindulva a Baross utcán a Kossuth térre érünk, amely alapján úgy érezzük: egy gyönyörű városba érkeztünk. Erről végképp megbizonyosodunk, amikor elmegyünk a csata megközelíthetetlen emlékműve előtt és meglátjuk a Zagyva-Tisza torkolatot, majd a Tisza-part mentén található Rózsakertet és a Verseghy-parkot és természetesen a Tiszavirág-hidat. Nem kétség, Szolnokon járunk, de nem is városnéző túráról beszélek most, hanem Benedek Szabolcs legújabb könyvéről, amely a város első említésének 950. évfordulójára jelent meg.

A kötetben 21 különálló elbeszélést olvashatunk, amelynek a pelikáncímeres város az igazi főszereplője. Ezekben a magyar történelem elevenedik meg a település szemszögéből, olvasás közben pedig rájövünk, hogy a szövegben elhangzó kijelentés hatványozottan igaz az itteni történésekre:

„A történelem menete a tavaszi időjárásnál is szeszélyesebb.”

Az első két fejezetben csak Szolnok ispán jelenik meg, számomra mégis üdítő volt olvasni, hiszen az Árpád-korból a kedvenc részeim jelennek meg a Vata-féle pogánylázadás és a várkonyi jelenet által. Ezután tűnik fel csak maga a mai megyeszékhely, rögtön a tatárok dúlásával, majd megannyi borzalom követi ezt, amikor a törökök, a kurucok és a labancok zúzzák szét Szolnokot, pusztít a pestis, majd az 1848-49-es szabadságharc egyik fontos helyszíne lesz, aztán a 20. század sem éppen kíméletes az itt élő emberekkel, amit a vörös- és fehérterror, a holokauszt és a második világháborús bombázások által tapasztalunk. Szerencsére nem csak a pusztítás az osztályrésze a városnak, beleláthatunk az itt élő emberek életébe, érezhetjük sokszor a készülő tiszai halászlé illatát, ahogy megépül az első híd és begördül a vasút, amelynek révén

„Szolnok nem csupán Budapest felől, hanem lényegében az ország bármely pontjáról könnyűszerrel elérhető lett.”

Tanúi leszünk, hogyan kapcsolódik össze a pelikán a várossal, ahogyan fokozatosan fejlődik Szolnok, megalakul a színház, majd a cukorgyár és a nagy járműjavító. Láthatjuk, milyen karriert fut be a város híres szülötte, Verseghy Ferenc és helyet kapnak a szabadkőművesek és a Művésztelep is. Végezetül Kádár János látogatását élhetjük át, aki még az 1956-os eseményekre is visszaemlékszik.

A szerző a tőle megszokott szépirodalmi stílusban beszéli el a magyar történelmet egy város szemszögéből, a számos megtörtént eseményt és híres embert felvonultató sztorikban kitalált személyek is helyet kapnak, ez pedig még színesebbé teszi az olvasottakat, hiszen a hétköznapi emberek szemszögéből élhetjük át az egészet. Természetesen felbukkannak a város nevezetességei is, így egy városnéző túrához is kedvet kaphatunk.

Sásdi Tamás