Truman Capote: Hidegvérrel. Európa Diákkönyvtár-sorozat, Európa Könyvkiadó

Történetünk két szálon kezdődik el. Az egyik szálon egy jómódú, mindenki által szeretett amerikai családot ismerhetünk meg. A családfő, Herb Clutter egy farm tulajdonosa, a helyi metodista egyház egyik oszlopos tagja. A feleség, Bonnie egy pszichikai betegség miatt visszahúzódó, míg a két gyermek Nancy és Kenyon iskolába járnak. Nancy az igazi közösségi lány, aki színdarabban lép fel, fiúzik és ott segít ismerőseinek ahol tud. Kenyon pedig egy magának való kamasz. A család élné megszokott életét, amikor hirtelen lemészárolják őket. A másik szálon két férfit ismerhetünk meg, Dicket és Perryt. Nemrég szabadultak a börtönből, és egy nagy dobásra készülnek. Dick profin tud csekket hamisítani, Perry pedig gitározni. A nagy lóvé reményében még az Államokat is elhagyják. A két szál egy darabon kísértetiesen összetalálkozik egy régi cellatársnak köszönhetően….

Capote regényét megtörtént események alapján írta meg, lényegében utat törve a dokumentumregény műfajának. Ezen belül nevezhetjük kriminek is a művet, mivel a gyilkosság felderítését is ismerteti, bár végig lehet sejteni a tettesek kilétét. Ugyanakkor egy kis pszichológiai szálat is felfedezhetünk benne, mivel elénk tárul a két tettes személyisége, a végén a gyilkosságok fizikai végrehajtóját, Perryt már szinte sajnáljuk, míg Dick ugyanolyan ellenszenves marad, mint a regény elején.

A könyvből film is készült, három világsztár, Anthony Edwards (Dick), Eric Roberts (Perry) és Sam Neil (Dewey nyomozó) főszereplésével. A szinte végtelenbe tűnő, 3 óra hosszúságú film nem tudja visszaadni a könyv által nyújtott élményt, sok dolog hiányzik is belőle. A könyv ajánlható bárkinek, aki egy érdekes, tanulságos krimit szeretne olvasni!

 

Sásdi Tamás