Esterházy Péter: Egy kékharisnya feljegyzéseiből. Magvető Könyvkiadó, 2009.

„Az író, aki az írók problémáiról ír, vagy nem író, vagy nem problémákról ír. Vagy neki éppen nincsenek problémái. Megjegyzendő, hogy egy író, akinek épp írói problémái vannak, az, ó hálátlan sors, épp nem író. A nem író író nem író.”

Esterházy Pétert olvasni az igényesebb szövegek és szójátékok kedvelőinek maga a tömör gyönyör. Ugyan nyolc éve nincs közöttünk, de amikor kezünkbe kerül egy még nem olvasott kötete, akkor örömmel kezdünk bele. Jelen kötetben a rendszerváltozás után megjelent közéleti írásai kaptak helyet, amelyet ő csak Kékharisnyaként írt.

A kötetben a korabeli politikával, a kortársak aktuális munkáival, az alkotás technikájával és természetesen a focival foglalkozik, de helyet kapott benne a Bohóctréfa részben három hangjáték és öt vele készült interjú. Az írások többsége alig haladja meg sokszor a három oldalt, de van, ami csak pár sor.

A közéleti írásokban érződik az a csalódottság, ami az írókat érte a rendszerváltozás után. Ő maga itt is hangoztatja azt az elvet, hogy mindig az aktuális kormány ellenzékében van. Ebből a szemszögből átélhetjük a Rádió körüli cirkuszt, a kormányzó MDF kettészakadását eredményező Antall-Csurka ellentétet, a pápalátogatást, a konzervatív-liberális szembenállást. Ír Antall József haláláról is, amiből azt is megtudhatjuk, hogy nem kedvelte regnálása alatt az elhunyt miniszterelnököt, de innentől teljesen máshogy viszonyul hozzá.. Megosztja a gondolatait Horthy Miklós újratemetésével kapcsolatban is, amelyben hosszan idéz Bibó Istvántól. A jelen politikai helyzetről írt cikkek mellett felidézi a szocializmus időszakát is.

Képet kapunk olvasmányairól és arról, hogyan viszonyult a kollegái írásaihoz. Itt terítékre kerül Nádas Péter, Darvasi László, Visky András, Garaczi László, Lengyel Péter egy-egy munkája, de megjelenik Ottlik Géza és Kosztolányi Dezső is.

A kevéske sporttal foglalkozó részben természetesen a fociról van szó, de azt is megtudjuk, hogy a nagy futballszeretet miatt kevésbé szereti az olimpiát, de azért drukkol a résztvevő magyaroknak.

A könyv végén található interjúkban pedig maga az ember és művészete kerül terítékre, ráadásul az akkor negyvenes éveit taposó írónak ekkoriban jelenik meg az első életmű-sorozata.

Gyűjteményes kötet lévén többfajta hangulatú írással találkozhatunk, van köztük véresen komoly és laza, de humoros is. Nem hiányozhatnak a szójátékok és a mély gondolatok, számomra a következők voltak kiemelkedőek:

„Akkor tehát van külső ellenség, belső ellenség, belül lévő külső, belül lévő belső, kívül lévő belső, kívül lévő külső, tehát belsőbelső, belsőkülső, külsőkülső, külsőbelső, plusz a határesetek, határin lévő belsőkülső, azaz határ belsőbelső, és így tovább, mely továbbtól most megkímélem nemzetem, házi föladat végigpörgetni.”

„Az itt élő ember heves viszonyban áll a félelemmel, megszokta, ismeri. Ragaszkodunk is hozzá. Ama nagy félelmünket most felosztjuk (földosztás helyett félelemosztás), félünk a munkanélküliségtől, a kamatlábtól, a jövőtől, a múlttól, a jelentől, félünk magunktól, és félünk persze egymástól, a szomszédtól. Úgy tűnik, mindig találunk valamit, amitől, akitől félni lehet. Körbeféljük egymást. (Én például a minap kaptam egy névtelen levelet, amelyben kicsit, nem nagyon, megfenyegettek, ám a levél így záródik: „aláírnám, ha nem félnék öntől”.)”

Kiváló látlelet a 90-es évek első feléről, egy kortárs magyar író szemével. Ajánlott mindenkinek, aki az ő szemével szeretné látni a korabeli történéseket és szereti EP írásait!

Sásdi Tamás