Bauer Barbara: Egy estély a kastélyban. Történetek és receptek a leggazdagabb árva otthonából. Jaffa Kiadó, 2024.

„– Megnézzük, minden rendben van-e a tökéletes estélyhez.
– Miért kell tökéletesnek lennie, mama?
– Mert csupa olyan fogással készülök, ami valami emléket idéz, és azt szeretném, hogy a vendégek elégedetten távozzanak.”

A szabadkígyósi Wenckheim kastély egy különleges rendezvénynek ad otthont.. Kora reggeltől megy a készülődés, az alkalmazottak sürögnek-forognak, a család távol levő tagjai és a meghívottak pedig egymás után érkeznek…

A leggazdagabb árva folytatásában Bauer Barbara most egy főúri estély előkészületeibe és annak lebonyolításába enged bepillantást. A mindössze egy teljes napot felölelő cselekmény 1893-ban játszódik, Wenckheim Krisztina boldog házasként, és hét gyermek édesanyjaként tér vissza. A fiai már távol az otthonuktól végzik a tanulmányaikat, így nagy öröm számára, amikor hazatérnek.

Az este folyamán áttételesen szóba kerülnek a korszak eseményei is. Előkerül a technikai haladás a kastély vízrendszere a fotográfia és az automobil által, de szó esik a szárnyait bontogató Gárdonyi Gézáról, a már befutott Munkácsy Mihály pályafutásáról és a millenniumi ünnepségre készülő országról is.

Miközben a vendégek fogyasztják a finomabbnál finomabb fogásokat, Krisztina egyszerre figyel oda rájuk és társalog valakivel, közben pedig visszatekint a múltba, és gyönyörű megállapításokat tesz az emlékek fontosságáról:

„Amikor a múltban időzött, azokkal lehetett, akik már nincsenek vele, de ez nem töltötte el szomorúsággal. Boldog volt, hogy van mire emlékeznie.
Még akkor is, ha tudta, a képek kopnak, egyesek halványulnak, mások átalakulnak. Olyankor az volt az érzése, hogy vannak pillanatok, amik azért születnek, hogy emlékké váljanak, és vannak emlékek, amik önmagukat szolgálják anélkül, hogy fontos lenne, mi történt közben.”

„Ám az emlék képes valamire, amire sem a tárgyak, sem a fennmaradt szokások nem képesek. Mert az emlék letűnt képek nyomán kel életre. Onnan ered, ami egykor volt, de már nincs többé, csak éppen annyi lelhető fel belőle, ami a lényege. Ami soha el nem múlik, ami nyomot hagyott, ami valamikor való volt, később a jövő írnoka.”

Az első részhez hasonlóan a szerző itt is gyönyörű mondatokat kanyarintva, olvasmányosan tárja elénk ezt az eseménydús napot. A leírás egyből magával ragad minket és úgy érezhetjük, hogy mi is ott ülünk a vendégek között. A felszolgálók különleges és finomnak ígérkező fogásokat tálalnak fel, ezért ezt a könyvet nem ajánlatos korgó gyomorral olvasni. A történet lezárulása után a felszolgált ételek receptjei következnek, így mi is elkészíthetjük azokat, amelyekhez kedvet kaptunk. A legvégén pedig a könyv elkészülésének kulisszatitkaiba vezet be minket az írónő.

Nem közvetlen folytatása az előző résznek, a szerző sokszor visszatekint elbeszélés közben Krisztina gyermekkorára, ezáltal önálló kötetként is olvasható. Aki a kezébe veszi, az bepillantást nyer a boldog békeidők magyarországi arisztokráciájának egy mozzanatába, amelybe Bauer Barbara a cselekmény leírását szebbnél szebb gondolatokkal színesítette.

Sásdi Tamás