Kukorelly Endre: Egy belga revolver. Kalligram, 2020. 

Minesweeper ‒ aknakereső. Biztos nem próbálom ki, megvolt a magam démona, engem a Age of Empires 2 vett ki a forgalomból, tett paffra egy ideig. Bár úgy voltam evvel, mint a cigarettázással, kontroll alatt tudtam tartani. Ugyan elrabolt pár tíz- százezer karaktert, vigye kánya, talán máshonnan és máshogyan megfrissített vagy dehonesztált ‒ mindegy, nem tett tönkre. Valahol belül: A listán találnak egy előretolt szabad gyalogot, akit nem véd senki-semmi, az volnék én.  Akár egy belgát, mondom én! Mert én is belga… De nézzük sorba…

…a magyaroknak drukkolok. Tótnak, horvátnak sem, akkor inkább a németek, legyenek a német, őket úgyis mindenki utálja, többé-kevésbé maguk is magukat… ‒ én is nekik. Általában a magyarokról ‒ ez az, ami nálam az örök értetlenségi kategória. Összevillázott ötletek, esetleges frazírok, nem akarok semmit beleérezni, védekezik az elme. Ugyanakkor el tudom fogadni, hogy ez valakiket élménnyel jutalmaz. Szondy utcai helyzet Emlékszel arra, hogy átléped a határt, és tényleg zöldebb a fű (…) nem így szemetelnek, ilyen elszántan, halálra szántan? Konzervatív-keresztény oldal: „miért ostorozod folyton a hazádat” ‒ egyetértek az ostorozóval, a honszeretet nálam is kritikával zsenánt. Az idegrendszeremet túlzottan igénybe veszi, ha bármit el kell intézni a nem elintézhető világban, legszívesebben visszahátrálnék a nem-intézkedéshez, amikor természetesen volt ennivaló, nem csöpögött a csap, a konnektor működött.  Nota bene, mondom magamnak: Az írónak nincs különösebb mondanivalója, mint Kovács néninek az első emeletről; az a kérdés, hogy ezt a közöst hogyan adja tovább. Ha kompatibilisek, a mű, mint szerkezet behatol a lélek szerkezetébe, a találkozás elsődlegesen érzéki természetű. A mű a fennálló szerkezetet, a Nagy Forma törvényeit modellálja. Éppen ideje volt ezt is begyűjtenem. Amúgy évek óta mondom, hogy konzervatív liberálisnak érzem magam. Ilyen pedig nincs, mondják egyesek.

Igen, aki nem áll ki magáért, a rossz helyre sodródhat, sőt sodródik is. Narancsos barátaimnak Végtére is a cím figyelmeztet: olyan kis bennfentes, távolról sincs az olvasónak szánva, csak úgy… tudomisén. Konrád György elaludt az akadémiai ülésen, írja Nádas Péter… J Ebben az esszében megkapott az álom. Most tiszta lenne a placc Jó interjú! … Azért írok, mert szeretem csinálni. Örülök, hogy meg tudok élni belőle, hogy vannak, akik szeretik. amit csinálok; még jobban örülnék, ha jobban szeretnék, ha többen szeretnék, és több pénzt keresnék vele. Ettől, nyilván mind így vagyunk, nem mész bele vállalhatatlan kompromisszumba. Van jelzőrendszered, az tisztán kijelzi, ebbe-abba is mész, a társadalom kompromisszumok hálója, aki nem így működik, deviáns. A baj az, hogy ha jól akarod magad érezni, folyamatosan devianciára kényszerülsz. ‒ Ezt az igét magamra szabom.

Egy nagyon komoly téma. Trianonról A nyerteseknek sem jó, akik túlnyertek, végzetes bajokba gabalyodtak. Nekünk itthoniaknak mára érzelmi kérdés maradt (…) percenként szembesülsz valami megrázóval. (…) Miért van Romániának szüksége Székelyföldre? Nincs szüksége rá. Szlovákiának Csallóköz? Színmagyar, csak gond van vele. Benes tudta, hogy túlgyőzte magát. A félreértések félreértése, végzetes tévedés. Nem adták vissza, mivel senkinek semmi nem elég, mindegy, hogy ott csak bukfencet tud vetni, semmi haszna belőle. Nem a józan-jámbor logika, hanem birodalmi logika működik. (…) Megszívta mind, szlovákok, románok, ukránok és szerbek, pórul jártak az irritációs gócokat jelentő magyarokkal együtt. Ahelyett, hogy megszabadulnának tőlük, a területektől is, megszüntetve az irritációt, épp irritáltságból foggal-körömmel ragaszkodnak a status quóhoz. Kurvára igaz! Minden megoldható bizonyos belátások alapján, és semmi sem oldódik meg belátások alapján. Erőből oldódik meg, minden élő így oldja meg, erővel érvényesíti az érdekeit. (…) Székely szarta a magyart! – mondotta Orbán János Dénes. Sokan komolyan is gondolják, így már nem vicces. A bűntudat, melyet mi itthoniak érzünk, folytonos anyagi és lelki kompenzációban mutatkozik meg, amely talán azt a fals következtetést alakított ki góbé testvéreinkben, hogy ők az igazi magyarok. Folyamatosan szembesülök magam is erdélyi utazásaim során ezzel az érzelmi zavarral, bármily tüneményes is a vendégszeretetük. És tartozik hozzá egyfajta retorika, kottázhatatlan hanghordozás, mondatfűzés, méz-máz túlfogalmazás. Lakodalom, Budapesten, ahol egy székely legény és egy magyar leány kezdi meg közös életét. Éjfél után két táborra szakad a násznép, helyesebben egyre, mert a magyar félnek nem osztanak lapot. A székelyek vehemens dalokkal, táncokkal sajátítják ki a hangulatot: idetutizzatok táposok, ez az igazi magyar virtus. Rosszkedvűen hagyjuk ott a menyegzőt.

Becsülettel megmondom, a címadó esszé ‒ Egy belga revolver ‒ alatt untam magam. Egy lábjegyzet élénkít fel: 2006 őszén hetekig tartózkodtak a Kossuth Lajos téren (szélső) jobboldali kormánybuktató demonstrálók. Éjjel többnyire a sátrakba odatelepített hajléktalanok képviselik őket. No de mégis találok érdekeset: 2006. október eleje. A hírtévé mutatja a tömeget, teli a tér, Öszöd-tábla, Keszthely-tábla, fölcsábultak a bulira, zászlólengetés, őköl- és Viktor mutatás… Vagyis a demonstrációt közvetítette a média. De nem csak egy magyar csatorna, hanem valamennyi, legalábbis hírközlés szintjén. Visszasírós időszak.

Hol máshol élhettem volna ‒ tanulok egy új szót: angazsál. Jó szó, dallama van. Aki politikusi pályára lép, nem teheti, hogy ne minden idegszálával a hatalom megszerzésére törjön. De akik a leggonoszabb indulatokat is hagyják elburjánzani, rosszat tesznek… (…) a Deák Ferenc-i, államférfiúi attitűd méltó egyedül tiszteletre. Az jutott eszembe, hogy 1990-ben valamiféle rendszerváltozás ment végbe, de nem sikerült jól. Orbánék 2010-től újra próbálták eljátszani. Úgy vélem, ez még úgy sem sikerült. Tizenöt évnyi parancsnoklásuk padlóra fektette az országot. A szövegeim állítanak elő ‒ kitűnő gondolat. Az írás alaptantárgy, út önmagadhoz, az írás tükör és fénykép. Ilyen-olyan, torzít, törött, repedt-szakadt, foncsorhiányos, látszom benne, ha akarom, a mindenkori én lenyomata, újra és újra előszedem, állítgatok rajta, kiszedem belőle a pózt. (…) Foglalatoskodásaim a szöveg körül úgy írhatók le, hogy miközben a képet kitisztítom, annak megyek utána, milyen vagyok, mi vagyok én. Mostani és valahai énemet tisztán tartani, tisztába tenni, lehántani a szépelgést, okoskodást, hazugságot. Jé, ha felidézem azt a néhány Kukorelly szépprózát, ami eddig elém került, azt kell megállapítanom, hogy igen, ő szenvtelenre csupaszította a drámaiságot, tompította a kontúrok éleit. Fényképész módszerrel fekete-fehér fotózásra állt rá. Alá is támasztják ezt tulajdon szavai: Üres állapotba jutni, kiüríteni magam, nem arról írni, ami az eszemben van, inkább, ami emígy eszembe jut. Médiumként működni. Ha valamiről mindenképp írnom kell is, mikor hozzáfogok, arra törekszem, hogy „megelőzzem” a témát, az inkább magától sodródjon a szövegben… Nálam a tudatosság előnyt élvez az ösztönös és véletlenszerű sodrás helyett. Bár az ilyen szelíd pengeváltás különben a lőtéri kutyát sem érdekli, pláne az olvasót.

A Wassalbert témától rettegek. Fóbia nálam. Valamikor réges-régen elolvastam a Funtinelli boszorkányt, aztán jó idő elteltével egy asztalnál, ahol neves írók vettek körül, pozitívan nyilatkoztam a könyvről ‒ olyat, kaptam, hogy nyulat láttam. Nem érdekel, menekülök tőle! L Pláne, hogy politikai ügy lett, presztízs ügy lett a két oldal pozitív és negatív argumentuma.

Zöld Ennek az írásnak semmi értelme! Gorkij említette valahol: a könyvet éppen azok nem veszik kezükbe, akikhez leginkább szólna. Ízlés ‒ Tényleg, lehet-e egy liberális Fradi-drukker? És egy Vasas (volt) drukkernek minek kellene lennie?

2010 tavaszán elmentünk feleségemmel egy LMP alakuló gyűlésre a Városligetbe. Mindketten óhajtottuk a pozitív változást, zsigerből utasítottuk el gyurcsányorbánt. Különös társaságba csöppentünk: Jávor Benedekre, Kendernai? Jánosra emlékszem, és volt ott egy belga szivar, aki nagyon zölden beszélt. Én szót kértem és tolmács segítségével elmondtam, hogy nagyon szép dolog a környezetvédelem, hanem mi egy szegény ország vagyunk, előbb meg kell építenünk a magunk vasút- és közúthálózatát, az ipari és energetikai létesítményeket és majd aztán foglalkozzunk kiemelten a flórával és faunával. Komolyan mondom, mintha a levesébe köptem volna. Mi aztán eljöttünk és ennyi volt, többé kölcsönösen nem kerestük egymást. Schiffer Andrásról ekkor még azt sem tudtam, hogy a világon van. Amúgy tetszettek később Schifi parlamenti reakciói. Manapság azonban már nem értem őt: meghibbant?

Mindenki szembe jön Az ember tartsa fönn teljes erőből a naivitását, vagy jóhiszeműségét, én efelé dolgozom magammal. Amikor tapasztaltam, hogy a hatalomért folytatott harc az ügyek rovására uralja a politikáról való beszédet, kezdtem védeni magamban ezt a naivitást. Emlékszem egy tévés beszélgetésre, ahol olyasmit találtál mondani, hogy okos, értelmes szólamok hatására villámcsapásszerű változás állhat be hazánkban. Én ezt elfogadtam, sőt ma is hiszem. Kár, hogy az LMP nem tudta betölteni ezt a szerepet. A haldokló oroszlán a legveszélyesebb ‒ Mondhatni, hogy te már 2011-ben megmondtad, de hát tényleg megmondtad: Hipokrízis, könyörtelenség, önkritikától való iszony, szárazság a humor helyett, sértődöttség minden vonalon. A hübrisz a görögök szerint a legnagyobb bűn. A kormányzóerő ezzel a szűk egy év alatt produkált teljesítményével megbukott. De jó lett volna, ha a ciklus végén, vagyis 2014-ben tényleg megbukik!

Riportok sora, csak néhány mellbevágó gondolatot emelek ki: …legyen végre vége annak, hogy a hatalom megtartásához képest minden mellékes. És ezt 2011 decemberében nyilatkoztad! Kövér az LMP-ről: ti addig nem nyugszotok, míg meg nem veretitek magatokat. Az jut erről eszembe, hogy így csak az beszél, aki hiszi, hogy élete végéig, sőt még azon túl is hatalmon marad! Lelkük mélyén tudják, hogy gáz, amit csinálnak ‒ tényleg tudják? Egyetértünk abban, hogy egy haladó pártnak nem a pásztor után bólogató birkák gyülekezetének kellene lennie. A jobboldal szerint a ballib uralja a kultúrát. Ellenben azt látom, hogy a melldöngető nemzetiek baromira elfogult alkotásokat hoznak létre. És ha egy alkotás elfogult valamerre, akkor az szar.

Hallod, ez a rezsicsökkentés! Virtuális szemfényvesztés. Én ezt már kiírtam a közösségi oldalamra, no, mindjárt kaptam is a pofámra. Győzni csalással nem édes, pedig nem más, mint ez az édesség a tét. A profiknál a csalás a játék, a cirkusz része ‒ hm. Ücsörögnek székükön, a birodalmukban, képtelenek bármiféle apró gesztusra. Szegények. Jóra való lelkek, meg akarnak felelni, nekik se lehet jó így. És már 15-ik éve! El se lehet hinni! Napestig lehet sorolni a kormánypárt bűneit, a legsúlyosabb, hogy kezükben volt a rendszerváltáskor a fantasztikus lehetőség, kihozni a magyarokat a bipolaritásból. De ennél is jobb: A Pareto-szabálynak megfelelően a kormánypártiak 20%-a viszi az ügyek 80%-át, a húsz százalék húsz százaléka a nyolcvan százalék nyolcvan százalékát. A végső döntések 80 százaléka a 20% 20%-ának 20%-a ‒ egy ember. Nagyon jó! J Orbán olyan futballista, hogy nem adja le a labdát… (…) …hatékonyabb, élvezetesebb játék, ha leadná, de nem adja le. …a hatalmat megszerző és megtartó lépések elrontanak. Gyurcsány is megőrül, ha nem nála a labda. Képtelen félrevonulni. Nem bírja ki.

A görögök a politikát a szabadság terepének tartották (…) a közügyek iránti közönyt, a biosz idiotikosz állapotát megvetették. (…) …elképzelhetetlen lett volna „rezsicsökkentéssel” kampányolni. Jól van, a rezsicsökkentésen nem lehet eleget röhögni! Hopp, a sajnálatos Tokaji esethez értem, mint hiteles szemtanú. „Ez megütötte, a kurva anyját” Néhányszor végiggondoltam az attakot, választ keresve rá. Jó, hogy olvasom ezt a könyvedet, mert megerősíti vélelmem. Nos, a székely fiú (nem pejoratív!) átjött Magyarhonba, az OV-érában szocializálódott, és az „igaz magyarok” kohéziója, ahová tartozónak érezhette magát, az értékrendjét csak egy irányba hajlította. Az ő szempontjából (…) a másik szekértáborhoz, a sznobokhoz tartozom, ellenség vagyok, nem alakult ki a végső gát. Az eset után, amikor téged elvitt a mentő, még sokáig beszélgettünk páran Oláh Jánossal a kollégium udvarán. És az a szegény kollaboráns azt találta mondani: „előfordul az ilyen a legjobb kocsmákban is”. Kár, hogy nem szóltam be neki. Gyáván viselkedtem. Ebben a riportban találtam még jó gondolatokat: A hatalom lebeszél saját sorsod irányításáról. Hát a mi hatalmunk ezerrel! Majd a „fényes tekintetű” megold mindent mindenki helyett. A hatalmat bíró, azt megkaparintani kívánó semmit nem gondol a világról ahhoz képest, ami épp hasznosnak tűnik számára.

Megértés A „szügyig” harmadszor vagy negyedszer fordul elő, most akadt fenn a rostámon. Vissza/adom Érdekek és értékek ütköznek, a küzdelem alapvető, de ha a másik győz, ne azzal legyél elfoglalva, hogy mekkora geci, hanem hogy te mekkora balfasz vagy, hogy stílben szóljak. Kiegészíthetném azzal, hogy ne fröcsögj arra az ellenzéki figurára, aki minden ravaszságát latba vetve törekszik a hatalom felé, mert a te üdvöskéd is hasonlóképp törekedett hatalomra jutni korábban! Legtöbbször én sem tudok mit kezdeni azzal, ami van, ezzel a tragikomikus katyvasszal. Hiszti, engesztelhetetlen ellendiskurzusok, megbeszéletlen közös ügyek, kibetonozott árok, kopog lenn a sok plecsni. Az LMP nem SZDSZ Itt senki nem mondd le semmiről, ha lemond, hülyének nézik, én is le lettem hülyézve. Pöcsig nyakkendőben Városi legenda, hogy Haraszti megköti Orbán nyakkendőjét ‒ kész. Túlélhetetlenül megalázó. Csak abban bízhatsz, hogy egyszer minden trend megszűnik. Nem látod a végét, és már el is pattant, mint a buborék. Semmi Minden, avagy Mi lesz Nem kényelmes sehogy. Maradj inkább amatőr! Tessék, örülj! Nem olyan tragikus, hogy ezek, szegények még el vannak egymással. Majd másképp lesz, és akkor az lesz a lesz.

Aki, ha beszél, nem vár csodát, lévén „az emberi természetből következik, hogy áldozatokra csak akkor szánja el magát, ha erre a végső szükség rákényszeríti”, magyarán, ha már nem érzi áldozatnak. „Egyetlen pillanattal elébb sem.” Aki élvezi, ha javul.

Élvezi, ami van. Lemond erről meg arról, mennyi mindenről, ha ez meg is kínozza őt. Elkülöníti, amire szüksége van, ha kaviár és pezsgő, akkor az, de a többit odaadja. Hogy miként és hova, az majd alakul.

Addig meg: a kert.

Ebben maradhatunk is.  Érdekes időutazáson vettem részt egy olyan ember látásmódján át, akinek a gondolatai rendhagyóak, humánusak, lelki beállítottsága elemző, toleráló, megbocsátó. Ennél okosabbat nem tudok mondani. Jól tettem, hogy elolvastam. Néhány dolgot innentől másképpen látok.