Háy János: Dzsigerdilen (A szív gyönyörűsége). Török korom. Új Palatinus Könyvesház, 2004.

A kötet két részre oszlik, nagyobbik részét a Dzsigerdilen című regény teszi ki. A szerző a török kori Magyarországra kalauzol el bennünket, amikor négy barát epekedve indul az imádott nő, Anna után. Mind a négyen a hölgyet akarják, mert valószínű ő a kincs, a Dzsigerdilen. A négy vitézből három nem éri meg a történet közepét se, míg hősünk elképesztő kalandok közepette keresi szíve hölgyét. A történetet olykor a jó ízlés határán belül levő pajzán betétek és a történelem eseményei szakítják meg. Megismerhetjük XIV. Lajost táplálkozási szokásait, az országtalan Lotharingiai Károlyt és végigélhetjük Buda felszabadítását. Mindezt rendkívül szórakoztató, olvasmányos formában élvezhetjük és közben felidézhetjük a történelemórán tanultakat is. A könyv második fele kisebb novellákból áll, amelyek szintén a török korszakban játszódnak. Az utolsó novella kiemelkedik a sorból, mivel a szerző eljátszik a gondolattal, hogy mi lenne, ha Jókai Mór halála után isteni küldetésben visszatérne a Földre és megírná a 20. század történetét. A könyv ajánlható bárkinek, aki szereti a történelmi regényeket és egy rendkívül szórakoztató olvasmányra vágyik. 

 

Sásdi Tamás