Arundhati Roy: Az Apró Dolgok Istene. Helikon Kiadó, 2017.
„Talán igaz, hogy a dolgok egy nap alatt megváltozhatnak. Hogy néhány tucat óra egész életek végkimenetelét befolyásolhatja.”
Eszta és Ráhel gyerekként élik mindennapjaikat a nemrég szabaddá váló India egy tartományában, Ajemenemben. Különleges gyerekek, akik sokat gondolkodnak a szavak jelentésén és nagybátyjuk, Cseko az elméleti képzésükre is gondot fordít. Egy napon megérkezik hozzájuk unokatestvérük, Sophia. Évekkel később ő már nincs az élők sorában, Ráhel Londonból tér vissza, míg Eszta valamiért némaságot fogadott…
Arundhati Roy regénye egy kiválóan felépített, két idősíkban játszódó regény. Miközben egy rejtélyes családi drámát tár elénk, megismerjük a 20. század második felének Indiáját. A kasztrendszer még mindig sok gondot okoz az embereknek, hőseinknek is, pedig őseiké az Édenkert Konzervgyár. Érintőlegesen szó esik a függetlenség kivívásáról, a britekkel való viszonyról, a Kínával és Pakisztánnal folytatott háborúról és a fogyasztói társadalom betöréséről az országba, elsősorban a Coca-Cola, a televízió és Elvis által. Terítékre kerül a kommunizmus eszméje is, melynek a legnagyobb képviselője a tudós Csako, a nagybácsi.
A szerző nagyon részletesen vezet el minket a felvázolt társadalmi háttér mellett a család tragédiájához, kiragadva hétköznapjaikat. Ammu, az anya neveli a két ikerpárt, akik között különös kapcsolat van. Gyerekként a történelem miértjeire és egyes szavak jelentésére keresik a választ, ezt példázza a következő idézet:
„Ráhel úgy gondolta, hogy a csomagtartó pompás szó. Mindenesetre sokkal jobb, mint a mokány. A mokány borzalmas szó. Akár egy törpe neve.”
Kedvenc filmjük A muzsika hangja, amelyet többször láttak már moziban és fontos rész, amikor sokadszorra megnézik, mert Eszta különös esetén keresztül megjelenik a deviancia is.
A két idősík történései által eleinte elég nagy balladai homály merül a történetre, amit az írónő fokozatosan old fel számunkra, és csak a végére derül ki szokás szerint, hogy mi történt. Ennek ellenére könnyű ráhangolódni, mert az olykor lírai történetvezetés magával ragadja az olvasót és nem ereszti. A kissé rejtélyes történetből nem hiányozhatnak a mély gondolatok sem:
„A szagok, akár a zene, emlékeket hordoznak.”
„És a Levegő tele volt Gondolatokkal és Mondandókkal. Ám az ilyen pillanatokban mindig csak az Apró Dolgokat mondják ki. A Nagy Dolgok odabent lapulnak kimondatlanul.”
„Végül is olyan könnyű összezúzni egy történetet. Megtörni egy gondolatsort. Szétrombolni egy álomtöredéket, amelyet olyan óvatosan hordoznak körbe, akár egy darab porcelánt.”
A történelmet kedvelők a következő idézetben találhatnak csemegét:
Évszázadok zsúfolódtak egyetlen szertefoszló pillanatba. A történelem rossz útra tévedt. Lemállott róla minden, akár az öreg kígyóbőr. A régi háborúkban és hátrafelé igyekvő időkben szerzett bélyegei, forradásai és sebei mind eltűntek. Olyan légkör, olyan tapintható csillámlás maradt utána, amelyet tisztán lehetett látni, mint a folyó vizét vagy a napot az égen. Tisztán lehetett érezni, mint a hőséget egy kánikulai napon, vagy a hal ringatását a megfeszült zsinóron. Olyan nyilvánvaló volt, hogy senki nem vette észre.
Különleges könyvvel van dolgunk, amely lassúsága ellenére végig izgalomban tarthatja az olvasót. Ajánlható a bárkinek, aki érdeklődik az Indiai kultúra iránt és egy líraian lassú történetre szomjazik.
Sásdi Tamás
