George Orwell: Állatfarm. Helikon Zsebkönyvek 98. Helikon Kiadó, 2021.
Jones gazda farmján dolgozgatnak az állatok, majd egyszercsak a haldokló disznó, Őrnagy utolsó akaratával fellelkesíti az állatnépet, hogy eljön majd egyszer az ő idejük, amikor az embert elűzik és az állatok boldogan fognak élni az Állatköztársaságban. Őrnagy kileheli a lelkét, aztán az első alkalommal el is űzik a gonosz gazdát és a beszélő állatok megvalósítják kis miniállamukat, az Állatfarmot. Jones gazda természetesen vissza akarja venni az irányítást, de az állatok sikeresen megvédik otthonukat. Ezután élhetnének szép csendben, boldogan, dolgozva, de a nyugalom akkor sem áll helyre, mert a két disznónak, Napóleonnak és Hogólyónak folyton nézeteltérése támad egymással. És mivel két dudás nem fér megy csárdában, de farmon sem, Hógolyót elűzik és ő lesz a nép ellensége Jones gazda mellett, akiknek a mesterkedéseitől folyton félni kell. Közben meg a Napóleon a többi disznóval együtt totál elsajátítja az uralmat…
Orwell kisregénye nemcsak rendkívül olvasmányos, de a történelmet kedvelő ember felismeri, hogy valóban a Szovjetunió elevenedik meg lapjain, csak állatszereplőkkel. De ez igaz lehet bármelyik diktatúrára, amely a demokrácia álcájába burkolva bontakozik ki. Emellett azt is látjuk, hogy az okos disznók mire képesek a náluk butább állatokkal, akik mondhatni, hogy ők a birka nép, akik mindent bevesznek. Azt is, hogy az addigi törvények mindig így voltak, de ha valaki észreveszi, hogy változás volt, azt is meggyőzik, hogy ez mindig így volt, csak nem vette észre azt a két új szót, amit utólag tettek direkt bele. Persze a nép ellensége sem hiányozhat, akivel riogatni lehet a hiszékeny népet, rögtön kettő is van belőle. Orwell zseniálisat alkotott annak idején ezzel a regényével, amely bárkinek ajánlható, aki arra kíváncsi, milyen az, ha olyan élőlény kezébe kerül a hatalom, amely minden rosszra képes.