Bauer Barbara: A hídépítő. A jövő kezdete. Jaffa Kiadó, 2025.
„Csaba népe nem volt nagy közösség, de a közös eredet, a közös vallás és a nyelv egyben tartotta őket, a bajban pedig, márpedig abból időről-időre kijutott, megerősödtek.”
1718 nyarán Csabára megérkeznek a Felvidékről áttelepülő tótok, akik közül kiemelkedik Márton, az ács és családja. A közösség a szabad vallásgyakorlás reményében jön és nemsokára velük kezd épülni-szépülni a település, miközben jó és rossz egyaránt éri őket…
Bauer Barbara új sorozatában a mai Békéscsaba történetét meséli el, a pozsareváci béke évében kezdi meg az elbeszélést, és az első kötet szorosan mintegy 60 év eseményeit fogja össze, de a kitekintéssel együtt egy évszázad is eltelik. Mártonék szemszögén keresztül érezhetjük át, milyen az új környezetet megszokni és folytatni azt a mesterséget és életvitelt, amit ők a hegyektől övezett Felvidéken félbehagytak, hogy a sík Alföldre költözzenek. Tanúi leszünk, hogyan tartják meg a családi hagyományokat és ápolják a közös emlékeket. Tevékeny részesei lesznek a település életének, oroszlánrészt vállalnak a templom megépítésében, különösen nagy szó lesz az, amikor a harang is elkészül. Az új lakókat nem kímélik a természeti katasztrófák: a nagy mennyiségű eső és az ennek folyományaként érkező árvíz összekovácsolja az itt élőket és a regény vége felé megkezdődik a Kőrös megszelídítése. A tűzeseteknek köszönhetően rájönnek, hogy új módszerrel kell építkezni. A természet csapásai mellett meg kell küzdeniük a pestissel és a Szegedinác Péró vezette parasztfelkelés okozta káosszal, ez utóbbinál szóba kerül a Rákóczi-szabadságharc emlékezete is. A történet folyamán tiszteletét teszi a településen idősebb Tessedik Sámuel és Grassalkovich Antal is, emellett belelátunk a korabeli gyerekek alapfokú oktatásába és szőrmentén Mária Terézia rendeleteit is megemlítik.
A regény olvasása előtt számomra a török kiűzése utáni betelepítések témája az egyik legunalmasabb része volt a magyar történelemnek. Az írónő által megalkotott család sorsába belelátva azonban megváltozott a véleményem, hiszen a főhősök bőrébe bújva láthattam, hogyan élte meg a kor embere ezeket a folyamatokat. Ehhez hozzájött még a szerző védjegyévé vált szépirodalmi igényességű szöveg, amelyből nem hiányozhatnak az igazi bauerbarbarás gondolatok sem. A történet és a téma szempontjából számomra a következő volt a legtalálóbb:
„De más a történetet valós időben megélni, és más utóbb hallani. Amikor az ember benne él, még nem látja a miérteket. A következő lépés lendülete viszi előbbre, anélkül, hogy ismerné a jövőt, felmérné a következményeket. Minden lépés az ismeretlen felé vezet, sodródik, hallgat a megérzéseire, figyeli a szíve dobbanását. De visszamenőleg, amikor már az eljövendő is bekövetkezett múlttá lesz, a történetek is másképp hangzanak.”
Az első kötet végét követően az írónő a sorozat megalkotásának körülményeit is megosztja velünk, a végén pedig egy kisebb irodalomjegyzék is található, ezekből akár az egyik következő olvasmányunkat is kiválaszthatjuk, miközben várjuk a második részt.
Sásdi Tamás
