Tapodi Brigitta: A hajtű. Historycum Kiadó, 2020. 

„Mintha a múlt felébredt volna mély álmából és most visszakövetelné a régi valóságot, hogy kitegye a jelen fényének árjába.”

Stark Emma festőnő egy kiállítására utazik haza Keszthelyre. A városban találkozik fiatalkori lelkitársával, Erikkel és annak lányával, Anettel, aki nagyon megkedveli a művésznőt. Mellette felbukkan egy német férfi, aki egy titokzatos festményre feni a fogát, amit hatvan évvel korábban az apja festett meg a második világháború borzalmai közepette és Emma nagyanyja rajta a főszereplő…

Tapodi Brigitta regénye két idősíkon játszódik. A laza és csípős nyelvű Emma Németországban dolgozik grafikusként, olykor pedig hazalátogat szülővárosába, Keszthelyre. Az írónő mindkét helyszínt élményszerűen mutatja be, mintha mi is Weimar utcáit járnánk, vagy a keszthelyi belvárosban kószálnánk, ahol a Fő téren végigmenve előtűnik előttünk először a Gimnázium és Nagytemplom épülete, majd pár pillanat múlva a Festetics kastély parkja. Mellette előkerül a gyönyörű balatoni táj, a magyar tengert körülvevő környezet csodálatos ábrázolásával.

Emma egy tragédia miatt hagyta maga mögött szülővárosát. Nagyon jól szimbolizálja külföldi életét a Quimby Sehol se talállak című dala, ami egyébként megidézésére kerül egy sor erejéig a történetben. Az Erikkel és Anettel való találkozás elindít benne valamit, és a regény nagy kérdése lesz, hogy hazatelepszik-e? A jelen másik nagy kérdése a festmény, ami a múlttal köti össze a cselekményt.

A múltbeli szálon Emma nagyszülei és egy barátjuk a főszereplők. A szerző itt is gyönyörűen mutatja be a korabeli környezetet és eseményeket. A szereplők először csak félnek a háború rémétől, ami hamarosan el is érkezik. A hármas két férfi tagját a Donhoz viszik harcolni és itt azért izgulhatunk, vajon hazatérnek-e a pokolból? Miközben az otthon maradt Nóra reménytelenül várja haza a férjét és jó barátját, mi olvasók betekintést nyerünk általa a bábamesterségbe, amelynek ő kitűnő művelője. A szerző rendkívüli alapossággal mutatja be, hogyan vezettek le a korszakba egy szülést.

Idővel a Balaton térségét is megszállják a németek. A Stark-házat egy a háborút megutált német katona foglalja el, aki teljesen értelmetlennek tartja már az öldöklést és segíteni akar az embereken. Érződik, hogy nemsokára itt a háború vége, és mindenki fél a „felszabadítóként” érkező barbár szovjet hadseregtől.

Külön ki kell emelnem a szerző szépirodalmi igényű stílusát. A cselekmény során gyönyörű mondatokat kanyarint elénk, amelyekben mély érzelmű gondolatok és olykor csípős humorú párbeszédek váltogatják egymást. A könyvet szerető ember számára pedig rendkívül szívet melengető a következő jelenet:

„Anett nagyot sóhajtott. Elkísérte Emmát, s most megszeppenve hordozta körbe tekintetét a vastag aranykötésekbe csomagolt könyvek sokaságán.
– Itt megállt az idő! – súgta Emma fülébe a kislány.
A bácsi azonban meghallotta a sustorgást. Béna lábával nehézkesen odabicegett hozzá.
– Gondold meg leánykám, hogy ezeket a porlepte könyveket száz-kétszáz évvel ezelőtt férfi, vagy női kezek forgatták, betűiket okos szemek olvasták. Gyere ide, húzd végig a kezed valamelyik régi könyv gerincén. Szagolj bele, ugye érzed múltjának édeskés illatát, gyűrődésekkel telt mindennapjait? Olvass bele, hátha választ ad titkos kérdéseidre, mint egy iránytű, utat mutat, vagy egyszerűen csak beindítja az életet benned.”

A szerző egy titokzatos festmény szereplőin és egy fiatal festőnőn keresztül tárja elénk a Balaton szépségét és a második világháború borzalmait. Ezek összekapcsolódása magához láncolja az olvasót és egészen a végéig nem ereszti.